A szabadkai Városháza a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme. Nem csupán egy épület, hanem az egész régió kiemelkedő kulturális és történelmi jelképe, a magyar szecessziós építészet egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. Az épület mai napig tartó töretlen népszerűségét és jelentőségét látva, lapunk ezen sorozatában a Városháza megépítésének főbb momentumait, a hozzá kapcsolódó meghatározó személyeket, egyes elemeit, illetve a felújítási munkálatokat mutatjuk be részletesen. Célunk, hogy olvasóink közelebb kerüljenek ehhez az építészeti remekműhöz, és megismerjék azokat a részleteket is, amelyek felett a mindennapi rohanásban gyakran elsiklunk. A sorozatunk huszonhatodik részében a mai Városháza Sárga termében található régi városházát bemutató festmény alkotóját Aczél Henriket mutatjuk be.
Aczél Henrik nagyváradi születésű iparművész, festő és pedagógus meghatározó alakja volt a szecesszió eszméi terjesztésének. 1894-ben végzett a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Leginkább a bőrmegmunkálás, a bútorkészítés és a csipkekészítés technológiáját tanulmányozta. Ezt követően Münchenben tanult festészetet. 1897 és 1899 között a Lechner Ödön által tervezett budapesti Iparművészeti Múzeumban dolgozott. Rendszeresen kiállított a Millenniumi Kiállításon, a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. 1902-től iparművészeti és építészeti témájú írásai jelentek meg a sajtóban – olvasható a 2012-ben megjelent Városháza–Szabadka című tanulmánykötetben. Iparművészként főként a bőrmegmunkálással és a szövéssel foglalkozott, de portréfestőként is ismertté vált. 1903-tól vállalt portréfestési feladatokat Szabadkán, majd 1905-ben letelepedett a városban, ahol múzeumi adjutánsként dolgozott. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület Szabadkára helyezett iparművészeti tagozatának titkárává nevezték ki. Javasolta egy ipari és iparművészeti múzeum, valamint egy fafeldolgozó iskola létrehozását Szabadkán, utalva a város jelentős fakereskedelmi szerepére. Bár javaslata az Arts and Crafts mozgalom elveit követte, a kultúra és az ipar összefogását szorgalmazva, és a helyi iparosok is támogatták, a szakipari főiskola végül Szegeden nyílt meg. 1908-ban a Szabad Líceumban tartott előadást a modern alkalmazott művészetek fejlődéséről. 1909 októberében Liuba Kornéllal képző- és iparművészeti tanfolyamot indított nők számára, amelyből 1910-ben megalakult a Felső Nőipari és Iparművészeti Szakközépiskola. Egy év sikeres működés után a városi közigazgatás leállította az alapképzést, ami az egész projekt alapját képezte. Ezt követően Aczél fokozatosan visszavonult a közéletből. Noha ő kezdeményezte az új szabadkai Városházát ábrázoló festmény elkészítését a Városi Szenátushoz intézett, 1908. április 3-i levelében, a megrendelt művet végül Bencze Ferenc készítette el. Aczél nem teljesen új ötletet alkalmazott, mivel Jakab és Komor hasonló megoldással éltek a marosvásárhelyi városháza esetében.
Korhecz Papp Zsuzsanna restaurátor megállapítása szerint Aczél a régi városházát ábrázoló festménye eredetileg szabályos négyszög alakú volt, és csak a keretezés során vágták le a sarkait, majd toldották meg egyes részeit a kívánt forma eléréséhez. E módosítás miatt a művész megváltoztatta a szignója helyét, és a jobb alsó ovális részen írta alá a képet. Ezzel szemben Bencze Ferenc új városházát ábrázoló festménye már kezdettől fogva a végleges formájában készült el. Nem tisztázott, hogy Bencze festménye elkészült-e az épület átadására. Braun Henrik 1912-es kiadványának fényképein még sem az Aczél-, sem a Bencze-festmény nem szerepel a falon, és a szöveg sem említi a neveiket. Ugyanakkor Bíró Károly polgármester tízéves működését összegző, ugyancsak 1912-ben megjelent könyvében már látható egy illusztráció a polgármesteri kabinet falán függő Bencze-festményről. A két alkotás azóta is a Jakab Dezső építész által kijelölt eredeti helyén található a városházán.
Nyitókép: Átszabott vászon és meg nem valósult álmok – Aczél Henrik nyoma a szabadkai Városházán / Fotó: Molnár Edvárd
