Az elmúlt időszakban a világ minden tájáról érkeznek hozzánk erdőtüzekről szóló hírek. A múlt héten az egykori Zorka gyár helyén keletkezett nagy tűz, és a szekemberek szerint a nagy forróság és a szárazság miatt fokozott odafigyelésre van szükség mindannyiunk részéről, hisz egy apró figyelmetlenség is súlyos károkat okozhat. A veszélyekről, az aktuális helyzetről Juhász Vilmos tűzvédelmi szakértővel, önkéntes tűzoltóval beszélgettünk.
– Mindenki a saját bőrén tapasztalja azt, hogy rendkívül meleg van, és emiatt a növényzet szárad, vagy egy része már el is száradt, és ez nagyon könnyen be tud gyulladni. Külön oda kell figyelni a nyílt láng használatára. Akinek szándékában áll kirándulni, nagyon figyeljen oda a sütés vagy a főzés során, mert nagyon könnyen tüzet tud okozni. Az út mellett sokszor láthatunk cigarettacsikkeket. Sokaknál az a rossz szokás rögzült, hogy a csikket csak kidobják az ablakon, és nem is tudják, hogy az út mellett a száraz fű milyen könnyen begyulladhat. A csikkeket tegyük a hamutartóba, és amikor megállunk, akkor azt a megfelelő helyre ürítsük ki. Szerbiában 2009 óta tiltott a tarlóégetés, és azt látom, hogy szerencsére mára leszoktak erről az emberek. A növényi maradványok, szemét égetése tilos egész évben. A tarlóégetés tiltása a tűzvédelem szempontjából is fontos, de a növényi maradványok felgyújtása a mezőgazdasági szakemberek szerint is káros a talajra. A mi környékünkön ritkán gyújtják fel a tarlót, ha tűz keletkezik, azt inkább a gépek okozzák. A törvénynek ezt a cikkelyét az emberek több, mint 99 százaléka betartja – hallottuk a szakembertől.
A már említett, a Zorkánál keletkezett tűz esetében sokan kiemelték, hogy a területen illegális szemétlerakó keletkezett, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a lángok több hektárnyi területen is pusztítottak. Beszélgetőpartnerünk szavai szerint a hulladék sok veszélyt rejt magában.
– Nemcsak az illegális, hanem a legális szemétlerakók esetében is könnyen tüzek keletkeznek, hisz amennyiben nem szelektíven gyűjtjük a szemetet, akkor olyan dolgok is a kommunális hulladékba kerülnek, amik gondot okozhatnak. Szabadkán és környékén válogatva gyűjtik a szemetet, de még így is a tárolókba kerülhetnek olyan anyagok, amik öngyulladással tüzet okozhatnak, például elektronikai hulladék, használt elemek, mobiltelefonok akkumulátora. Az illegális lerakókba pedig tényleg mindenféle válogatás vagy szabályozás nélkül kerül ki a hulladék. A közelmúltban az egyori Zorka gyár telephelyén keletkezett nagy tűz. A területen a kiszáradt alacsony növényzet és a kihordott hulladék is égett, a hatóságok feladata, hogy kivizsgálják, hogyan keletkezett az a tűz – fogalmazott Juhász Vilmos, aki azt is hozzátette, hogy a tűzoltók legnagyobb ellensége a szél, ami miatt a tüzek rövid idő alatt nagy területekre is kiterjedhetnek.
Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy habár az emberek az elmúlt időszakban sokat beszélnek a tűzesetek számáról, az igazság az, hogy az nem emelkedett meg jelentős mértékben.
– Csantavéren az utóbbi napokban volt néhány riasztásunk, de szerencsére az esetek száma nem kiemelkedő. Az egyik esetben a régi strand környékén keletkezett tűz, amit sikerült gyorsan megfékeznünk, míg egy másik alkalommal egy magánháznál gyulladt ki a hulladék, de szerencsére sikerült megakadályozni, hogy a tűz az épületben is kárt tegyen – hallottuk Juhász Vilmostól.
Nyitókép: A szél miatt a tüzek rövid idő alatt nagy területekre is kiterjedhetnek (Fotó: Molnár Edvárd archív felvétele)



