Bittermann József Könyvnyomdája száznegyven évvel ezelőtt, 1886-ban jelentette meg Iványi István Szabadka szabad királyi város története című monográfiájának első részét. A könyv második része évekkel később, 1892-ben került ki a nyomdából. Szabadkáról azóta sem született ilyen átfogó és alapos helytörténeti munka. Megjelenése óta e könyv alapmű mindenki számára, aki városunk múltja iránt érdeklődik. E tárcában is gyakran hivatkoztunk Iványi könyvére. E héten e könyv szerzőjének alakját és monográfiájának megírásának körülményeit idézzük fel.
Iványi István két évvel halála előtt, 1915-ben írta meg önéletrajzát Visszaemlékezéseim életem folyására címmel. E mű az Életjel Miniatűrök sorozatban jelent meg 1974-ben. Ebben Iványi a következőket írja születéséről:
„Születtem 1845. december 17-én Lúgoson, Krassó vármegye székhelyén.
Apám Ivanovszky István, anyám Liszt Karolina volt, egy asztalos árvája. Apám Aradról költözött Lúgosra, ahol szíjgyártó mesterséget folytatott. Szüleim nem voltak éppen szegények. Volt atyámnak Aradon egy háza, Lúgoson, a vármegyeház mögötti utcában is volt egy háza, amely azonban az 1842-i nagy tűzvész alkalmával teljesen leégett. E tűzben három gyermekük is a pincében elpusztult” – olvashatjuk az önéletrajzában.
Iványi leírja, hogy a gimnáziumot Lúgoson, Temesváron, Kecskeméten és Szegeden végezte, majd tanár lett és tanított Szegeden, Nagykanizsán, Pesten, Nyitrán. 1875. szeptember 16-án érkezett Szabadkára. Itt Mukits János polgármester fogadta, aki arra szólította fel, hogy városunkhoz adja be tanári kérelmét. Iványi így is tett és a helyi gimnázium tanárává nevezték ki, de a város életében számos más fontos tevékenységet is folytatott. Egyebek között igyekezett bővíteni a Nemzeti Kaszinó és a gimnázium könyvtárának szegényes könyvtárát. A Nemzeti Kaszinó könyvállományáról például a következőket írta:
„A könyvek alig töltöttek be akkor egy üvegszekrényt, melynek kulcsát egy régebbi könyvtárosnál sikerült megtalálnom, aki még nem adta át utódjának. E szekrény tehát már évek óta nem volt felnyitva, s a könyvtárosnak sohasem volt dolga, a könyvek is hiányosak és régiek voltak. Én azonban rendesen megjelentem és – használható könyveinket a tagoknak ajánlván – közönséget teremtettem magamnak, s vásárlás által is szaporítottam a könyveket. Könyvjegyzéket nyomtattam, és nemsokára még két új szekrényt is kellett készíttetnem. A kaszinóba csak a könyvek kedvéért jártam.”
Az önéletrajz szerint Iványi már 1880-ban előállt egy városi közkönyvtár alapításának ötletével, melynek alakuló közgyűlését végül évek fáradhatatlan munkája után 1892. március 6-án tarthatta meg.
A visszaemlékezésben Iványi természetesen felidézi legfontosabb művének Szabadka monográfiájának megszületését is:
„Belátván, hogy Szabadkán Krassó vármegyére és Lúgosra nem is remélhetek adatokat találni, az erre vonatkozó adatgyűjteményemet félretettem és Szabadka múltja iránt érdeklődtem. Eleintén minden célzatosság nélkül közöltem néhány cikket a helybeli újságokban, de midőn a városnak 1878 januárjában kihirdetett pályázata a város történetére eredménytelen maradt, tüzetesebben kezdtem foglalkozni e tárggyal, miben az akkori levéltáros, Vojnich Tunics Dániel barátom és komám is kezemre járt. 1882. június 8-án a városi tanács figyelmébe ajánlottam eddigi közléseimet, mire a városi közgyűlés 1883 áprilisában hivatalosan is megbízott a város történetének megírásával. Erre én a várossal szerződést is kötöttem, s a monográfia megírását 2000 forintért elvállaltam, a főispán pedig tiszteletbeli levéltárosnak nevezett ki. Ezután mindjárt az iskolaév végén a levéltári kutatásokra kapott külön 300 forinton Bécsbe utaztam, ahol a hadilevéltárban kutattam és a tiszai határőrvidékre vonatkozó fontos irományokat találtam. Ezenkívül felkerestem a budai Országos Levéltárat, a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum könyvtárait, a szegedi városi és Zomborban a vármegyei levéltárat. Itthon minden intézet és templom iratait átnéztem. Főforrásom pedig a városi levéltár volt, ahonnan a munka könnyítése végett a városi jegyző könyveket és iratcsomókat tragacsszámra hordattam lakásomra. S így nagy buzgalommal és élvezettel dolgoztam. Az I. kötet kéziratát már 1885 júliusában ki is nyomtattam; a II. kötet anyaga 1891-ben kész, de szembajom miatt csak 1892 márciusában került sajtó alá s októberében jelent meg. Ezen munkám, mely látóképességemet rendkívül meggyöngítette, a szakbírálat által mindenütt dicsérettel s elismeréssel fogadtatott, nevemnek becsülést szerzett és a nemsokára bekövetkezett nyugdíjaztatásomnál figyelembe véve a méltányosság a nyugdíj összeg megállapításánál is kedvezően hangolta a város törvényhatóságát” – áll az önéletrajzban.
Iványi István 1917. július 7-én hunyt el. Városunkban emlékét szobor és utcanév is őrzi.
Nyitókép: Hős Imre festménye Iványi Istvánról (Fotó: vamadia.rs)
