A szabadkai városi képviselő-testület tegnap tartotta meg 16. rendes ülését, amelyen 47 napirendi ponttal kapcsolatban született döntés. A képviselők elfogadták a város 2025-ös évre vonatkozó költségvetésének zárszámadását, döntöttek a város kitüntetettjeiről, ugyanakkor sok szó esett a városi tömegközlekedésről, valamint a helyi közösségek működéséről.
A helyi önkormányzat büdzséje tavaly 9,8 milliárd dinárral rendelkezett. A költségvetésre vonatkozó napirendi ponttal kapcsolatban Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség városi frakcióvezetője nyilatkozott a médiának.
– A költségvetés csaknem 100 százalékban megvalósult. Az év folyamán 9,1 milliárd dinárt költött a helyi önkormányzat – fogalmazott Nágel János.
A képviselő elmondta, minden tervezett beruházást elvégeztek: a vízvezeték-hálózat építését a Zorka és a Makkhetes helyi közösségben, befejeződött a palicsi egészségház építése és a ludasi Kosztolányi-ház felújítása is.
A képviselő-testület ülésén szerepelt két, a városi tömegközlekedést érintő napirendi pont is. A képviselők egyrészt döntöttek arról, hogy elindulhat a Subotica-trans Közúti Utasszállító Közvállalat végelszámolása, másrészt döntés született a városi és peremvárosi tömegközlekedést végző Trans-Jug Kft.-vel kötött koncessziós szerződés módosításáról. Minderre az utasszállító cég kérésére került sor, miután a költségeik megemelkedtek. Radoslav Vukelić, a Kommunálisügyi, Energetikai és Közlekedési Titkárság titkára szavai szerint a buszjegyek ára nem változik.
– A szerződés értelmében a megtett kilométerek ára négy tényezőtől függ, a személyi költségektől, az üzemanyag árától, az inflációtól, valamint az euró árfolyamától. Amennyiben ezek 3 százaléknál nagyobb arányban változnak, megteremtődnek az ár változásának feltételei. Jelenleg ez a különbség több, mint 12 százalék, ami miatt a kilométerenkénti árat növelni kell. Ez azonban nem hat ki a polgárokra, hisz az árkorrekciót a városi költségvetésből fedezzük – mondta a titkár, hozzátéve, hogy a koncessziós szerződésben foglaltak megvalósulását a Kommunálisügyi, Energetikai és Közlekedési Titkárság és a Felügyeleti és Ellenőrző Titkárság ellenőrzi, és hátra van még 20 új busz és minibusz vásárlása.
A testület ülésén megtárgyalták a Szabadka Város területén működő helyi közösségekről szóló rendelet kiegészítését is. Helyi közösségi választásokat legutóbb 2019-ben tartottak, és a tanácsok tagjait négyéves periódusra választották meg, viszont 2023 óta nem rendeztek új választásokat. A mostani döntéssel a tanácsok azon tagjai, akiknek a mandátuma lejárt, kötelesek ellátni feladataikat az új tanácstagok megválasztásáig. A döntést az ellenzék több képviselője is kritikával illette. Az újságíróknak Luka Vučinac, a Zöld-Baloldali Front képviselője mondta el meglátásait.
– A helyi közösségek azok az alapsejtek, ahol a polgárok információhoz juthatnak, és ez gondot okozhat a hatalom gyakorlóinak. 2023 óta többször is kértük a helyi közösségi választások kiírását, sikertelenül. 2025-ben feljelentést tettünk az ügyben, és hosszú ideig nem történt semmi, viszont két hónapja meghallgatásra hívtak. A téma szerintem nem véletlenül került most napirendre. A helyi közösségek vezetői az elmúlt három évben törvénytelenül írtak alá dokumentumokat – fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a hatalmi koalíció képviselői a döntéssel csak időt szeretnének nyerni a következő választások kiírásáig.
Az ülésen a fentebb említettek mellett döntöttek a város elismeréseiről is. A város díszpolgárának idén Bencsik István nyugalmazott újságírót, biológust, a Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének alapító tagját választották meg. A díjazottat Ric Gábor méltatta.
– Munkája során mindig a hiteles, tárgyilagos tájékoztatást tartotta szem előtt. Számos közéleti, kulturális, mezőgazdasági, környezetvédelmi műsort készített, miközben különösen fontosnak tartotta az anyanyelv ápolását, a vajdasági magyar közösség szolgálatát. A nehéz történelmi időszakokban is kitartott a felelős újságírás mellett, és jelentős szerepet vállalt a magyar nyelvű rádiózás folytonosságának megőrzésében. A rádiós hivatás mellett aktív szerepet vállalt a közösség életében is – hallottuk az ülésen.
Pro Urbe díjat a Szabadkai Tűzoltó-mentő Zászlóaljnak, a Testvériség Vasutas Művelődési Egyesületnek és Sebők Valériának, a népművészet mesterének ítélték oda. Utóbbi érdemeit Brezovszki Roland méltatta.
– Sebők Valéria egész életét annak szentelte, hogy a Kárpát-medence népi textilkultúrájának egy szinte teljesen feledésbe merült ágát újraéltesse. Nem egyszerűen megtanulta a fonott csipke készítését, hanem hosszú évek kutatómunkájával, múzeumi darabok tanulmányozásával és rendkívüli kitartással újból megfejtette egy elveszett mesterség titkát – mondta a képviselő.
A hosszan tartó ülésen mindezek mellett többek között személyi kérdésekről, három közvállalat igazgatójának megválasztására vonatkozó folyamat elindításáról, valamint a helyi önkormányzat turizmusfejlesztési programjáról is döntöttek.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd



