A palicsi Vermes Lajos-napok a régió egyik legjelentősebb sport- és kulturális rendezvénye, amely méltó emléket állít Vermes Lajosnak, a „palicsi olimpiák” megalapítójának. A rendezvény nemcsak a sportról szól, hanem Palics és Szabadka aranykorának, a 19. század végi polgári hangulatnak az felidézéséről is. Az idén harmadik alkalommal szervezik meg május 29-e és 31-e között a programot, amely népszerűsége miatt háromnaposra bővült. Az eseménnyel kapcsolatban Homonaji-Szalai Andrea szervező nyilatkozott lapunknak.
Mint azt Homonaji-Szalai Andrea lapunknak elmondta, arra törekednek, hogy visszaemeljék Vermes Lajos szellemiségét a köztudatba. A modern kori olimpiai játékokat 16 évvel megelőző Palicsi Sportjátékok nemcsak sportszakmai szempontból számítanak mérföldkőnek, hanem a vajdasági magyar közösség kulturális örökségének is meghatározó elemei. A rendezvénysorozat történelmi hatása mindmáig tetten érhető Palics és Szabadka városképén, valamint kulturális arculatán, amely a korabeli események nélkül ma lényegesen más képet mutatna. A játékok fő szervezője, Vermes Lajos széles körű nemzetközi kapcsolatrendszere révén külföldön is népszerűsítette a települést. Korabeli sajtó-visszaemlékezések és újságcikkek tanúsítják, hogy a palicsi kezdeményezés nemzetközi szinten is mintaként szolgált, és több ország a saját sportrendezvényeinek ütemezését is a Vermes-féle sportjátékokhoz igazította.
– Célunk, hogy kulturális és sportszakmai szempontból egyaránt széles körben megismertessük ezt a felbecsülhetetlen értékű örökséget. Palicson különösen nagy jelentőséggel bír a múlt ismerete és ápolása. Bízunk benne, hogy egy napon a tankönyvekbe is bekerül az a nagyszabású eseménysorozat, amely egykor a Palicsi-tó partján zajlott, a Palicsi Sportjátékok. Ez a rendezvénysorozat nem csupán sporttörténeti mérföldkő, hanem a kultúra, a sport és az idegenforgalom tökéletes szimbiózisának mintapéldája is. Hatására fejlődött a közlekedés, köztük a villamosútvonalak. Sportpályák és épületegyüttesek épültek, miközben számtalan kísérőprogram gondoskodott arról, hogy minden látogató megtalálja a kedvére való kikapcsolódást – összegezte gondolatait Homonaji-Szalai Andrea.
Vermes Lajos kultuszának és szellemiségének öregbítésére indult útjára 2024-ben a Vermes Lajos-napok. A szervezők számára komoly szakmai feladatot jelentett annak a kommunikációs formának a kialakítása, amely képes több korosztályt is megszólítani. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalabb generációk elsősorban a gyakorlati bemutatókon és a multimédiás tartalmakon keresztül érhetők el. Ezt a szempontot figyelembe véve a háromnapos rendezvénysorozat első napján kifejezetten a diákságnak szerveznek sportversenyeket. A program kettős célt szolgál, egyrészt a diákok testközelből ismerhetik meg az olimpiai versenyszámokat, valamint a különböző sportágakat és klubokat, miközben Vermes Lajos szellemiségét követve maguk is hozzájárulnak a sport népszerűsítéséhez.
– Ennek megfelelően a pénteki, első napon a gyerekek versenyeznek a palicsi Nagyparkban, az egykori Sportjátékok helyszínén. A diákok előolimpiai versenyszámokban mérik össze tudásukat, és a legeredményesebb iskola vándorserleget kap. A versenyeket látványedzések és sportbemutatók kísérik, amelyek közül a velocipéd-bemutató a legnépszerűbb. A program célja a sport szeretetének és a versenyszellemnek a népszerűsítése, a térség sportkínálatának bemutatása, valamint annak tudatosítása, hogy a nagyvárosokon kívül is elérhetők kiemelkedő sporteredmények. A szombati szakmai nap Vermes Lajos öröksége mellett egy-egy helyi kulturális értékre fókuszál. Ebben az évben a Bagolyvár – mint az első olimpiai falu – múltja, jelene és jövője áll a középpontban. A nap folyamán két kiállítás tekinthető meg, egy válogatás a Vermesről megjelent újságcikkekből, valamint Szalai Attila karikaturista sportolói rajzai – mondta el Homonaji-Szalai Andrea. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a környező településeket is igyekeztek bevonni a programba. Ezért a harmadik napon a résztvevők különböző nehézségi szintű túrák közül választhatnak. A 60 kilométeres Palics–Magyarkanizsa–Palics kerékpártúra két pihenőpontot érint, amelyek közül az egyik a Tisza-parton található. A családi kerékpártúra Ludas felé halad, érintve a Kosztolányi-házat és a helyi iskola épületét. A gyalogtúrák szakképzett vezetőkkel zajlanak, és történelmi, valamint természetvédelmi ismeretterjesztést nyújtanak. A gyalogos útvonalakon gasztronómiai megállókat is kialakítanak, ahol a Bandi kézműves söröket, a Brindza borászat borait, a gyermekeknek pedig limonádét kínálnak.
A túrázók számára a helyszínen egytálételt biztosítanak 600 dináros áron. A túraprogramokat 14 órakor közös találkozó és tombolasorsolás zárja, amelyen kerékpárok is gazdára találnak. Ezt követően a látogatók a Folk Music Festen vehetnek részt, ugyanis a szervezők a programokat úgy alakították ki, hogy a Vermes Lajos-napok és a népzenei fesztivál eseményei egymásra épüljenek.
Nyitókép: Három napig Palicsra figyel a régió / Fotó: Molnár Edvárd archív felvétele



