2024. július 16., kedd

Megújult a nyilvános illemhely a városközpontban

Tíz éve 50 dinár a szolgáltatás ára

Szabadka központjában egy működő, nyilvános toalett található, a Zeneiskola és a Városháza közötti parkolóban. Az elmúlt hetekben fokozott tevékenységre lehettek figyelmesek az arra járók, hiszen felújítási munkálatok folynak. A szabadkai lakosokból álló, civil kezdeményezés keretében zajló helyreállítás azt célozza meg, hogy Szabadkát rendezetté tegye. A csoportosulás ezenkívül más célzatú akciókat is szervezett már, így például a palicsi út mentének fásítását, amellyel szeretnék szebbé és környezet centrikusabbá tenni a várost, de a ma is érdekességnek számító festett kábelszekrények díszítéséért is őket lehet dicsérni. Filip Budanović szabadkai lakos, aki a városközpontban elhelyezkedő illemhely felújítási munkálatainak logisztikai szervezésben segédkezett lapunk kérdésére elmondta, hogy ez az első olyan projekt, amihez anyagi támogatást kértek.
– Natalija Boka polgártársunk ötlete és kezdeményezése volt, hogy ezt a nyilvános illemhelyet helyreállítsuk, hiszen az már évek óta nagyon rossz állapotban volt. Így jelentkeztünk a Belgrádi Nyílt Iskolán keresztül egy európa uniós anyagi támogatásra. Ennek köszönhetően napokon belül teljesen befejeződik ennek a nyilvános illemhelynek a külső felújítása. Mivel bérbe van adva, így csak kívülről tehettük rendbe, a belső tér a bérlő feladata. Helyrehoztuk a homlokzatot, a korlátokat, és minden díszítőelemet, kicseréltük az információs táblát, új földdel töltöttük fel a tetején lévő virágágyást, melyet új növényekkel ültettünk be – mondta az akció egyik szervezője.
Hozzátette, hogy ez az akció a Európai Unió Szerbiai Civil Társadalmi Erőforrás Központ nagyobb projektumának részeként valósulhatott meg. A belvárosi illemhely teljes költségvetése 233 ezer dinárt tett ki.
Joso Antunović, a központban elhelyezkedő nyilvános toalett bérlője elmondta, hogy főként vidékiek veszik használatba a szolgáltatást.
– Tíz éve bérlem és üzemeltetem ezt a helyet. A használat díja már egy évtizede ugyanannyiba kerül, azaz 50 dinár. Mindenki emeli az árakat, mi nem tesszük. Négy kabin áll a polgárok részére, kettő női és kettő férfi. A felújítás épp folyamatban van. Szigorúan figyelünk a higiéniára. Időtől függ, de naponta 20–50 személy veszi használatba a szolgáltatásunkat. Hosszú távra tervezünk, főként annak fényében, hogy ez az egyetlen nyilvános illemhely a városban – nyilatkozta lapunknak a bérlő.
A toalettben papír, szappan és kéztörlő is biztosított a felhasználók számára. A nyilvános mosdó mindennap 8 és 20 óra között üzemel, vasárnap kivételével.

Gál Hermina felvétele

Gál Hermina felvétele

Gál Hermina felvétele

Gál Hermina felvétele

Nyitókép: Gál Hermina felvétele