Az életével tanított

Emlékezők, tisztelők, tanítványok gyűltek össze a szabadkai Városházat dísztermében, ahol Horváth Emma tanárnő emlékére tartottak gyászülést. Horváth Emma nyolcvannyolc éves korában, január negyedikén hunyt el. Kern Imre alpolgármester, a város nevében búcsúzott el:

– Horváth Emma a tanárnő, a pedagógus, városunk több évtizedes kulturális életének egyik fontos mozgatórugója volt. A szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Köre több mint fél évszázada foglal el kiemelkedő helyet Szabadka művészeti életében. A Csáth-kör megálmodója, megalapítója, működésének alapköve és éltetője volt Horváth Emma. A keze alatt sarjadt, fejlődött ki és vált kiforrott egyéniséggé sok ma már elismert színművészünk, zeneművészünk, és a művészet egyéb ágaiban jeleskedő polgártársunk. A tanárnő önzetlen helytállásának, tanításának és gondoskodásának köszönve számos pedagógusi, műszaki, egészségügyi és sok más tudományos területen alkotó szabadkai és környékbeli magyar polgártársunk is erőt meríthetett a tanulmányaihoz és az azt követő szakmai életéhez. Horváth Emma szerény ember volt, fáradhatatlanul tette a dolgát, nem várt ezért kitüntetést, de a díjak és elismerések megtalálták. A versmondását élmény volt hallgatni, minden szavalata tele volt energiával, odaadással – emelte ki Kern Imre.

A gyászülés moderátora Basity Gréta, a Csáth-kör művészeti vezetője volt:

– A tanárnőnek a munkája volt az élete, és szinte nem is akad olyan ember a városunkban, aki ne ismerte volna. Ő mégis szerény maradt, aki nem szerette a nagy felhajtást és egyszerű életet élt. Az egyszerűségében volt a nagyszerűsége, mindig megtartotta a próbákat, a bombázás évében és a Covid idején is, ha csak telefonon is. Nagyon szerette az állatokat, minden élőt tisztelt. Mindenkire figyelt és a tőle kapott figyelem az, aminek köszönhetően olyan emberekké fejlődhettünk, amilyenek most vagyunk. A próbák során gyakran beszélt dolgokról, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül a versekhez. Elmesélte az életét, sokat beszélt arról, hogy 1967-ben tartották meg az első előadóestjét, Egy ember élete címmel. Mostanában kezd megfogalmazódni bennem, hogy a tanárnő az életével tanított, azokkal a történetekkel, amiket elmesélt. Arra biztatott bennünket, hogy ne veszítsük el a lelkesedésünket és a munkakedvünket. Azt gondolom, hogy ez volt az életének a mottója, a lelkesedés és a munkakedv, ami közösség összekovácsoló erővel bírt. Az egész város megérezte azt, hogy mit veszített el aznap, amikor a tanárnő elment – fejtette ki Basity Gréta.

A gyászülésen Némedi Imre, az Életjel egyik legrégebbi tagjaként emlékezett a tanárnőre:

– Minden ember annyit ér, amennyit a közjó oltárára letenni képes és hajlandó. Ez az én életmottóm és ezt a tanárnőnek köszönhetem. Ez csak egy, a nagyon sok jó közül, amit tőle tanultam. Emberség és kitartás jellemezte, úgy tartotta, ha valamit elvállalunk, akkor azt meg is kell tennünk, kifogások nélkül. Eszerint élt ő is, évtizedeken keresztül, minden héten megtartotta a két próbát, még nyáron is – hallottuk Némedi Imrétől.

Ft. Szakály József atya a Csáth-kör estjeinek szinte rendszeres vendége volt:

– Amikor még nem ismertem – ennek több mint tíz éve –, kerestem az Életjel-esten, kíváncsi voltam, hogy hol van az a híres tanárnő. Ekkor megmutatták, hogy hátul ül. Szinte sokkolt az a hallatlan alázat és szerénység, ami sugárzott belőle, és amit később megismertem benne. Egyszerűen csak ott ült hátul és figyelte, hallgatta a verseket. Azután személyesen is megtapasztaltam, hogy ezt mekkora szakértelemmel tette. Az Életjel-esteken a zene is találkozott az irodalom, de a virágkompozíciók is hozzátartoztak az élményhez, mindez része volt annak a koncepciónak, amit a tanárnő elképzelt és megálmodott. A tanárnő nem csak a verseket ismertette meg és szerettette meg a tanítványaival és a közönséggel, hanem általában a művészeteket, kiváltképp pedig a magyar nyelvet. Neki köszönhetően még jobban szeretem a csodálatos anyanyelvünket – mondta Szakály József atya.

A gyászülésen Görög Noémi zongorajátékát is hallhattuk.