2026. június 10., szerda

Hálaadás a tanévért

Tanévzáró istentiszteletet tartottak Bácsfeketehegyen

Vasárnap tanévzáró istentiszteletet tartottak a bácsfeketehegyi református templomban. Az alkalmon részt vettek a Nikola Đurković Általános Iskola diákjai és tanárai. Orosz Attila bácsfeketehegyi református lelkész elmondta, hogy a közösség elfogadta ezt a nem túl réginek számító istentiszteletformát.
– Immár 10 éve tartjuk meg a tanévzáró istentiszteletet, és ez a hagyomány mostanra meghonosodott a gyülekezetünkben. Annak idején az volt az elképzelés, hogy az iskolai hitoktatásban részt vevő gyerekekkel megismertessük az istentiszteleti szertartást és rendet. Ezért ilyen intézményes keretek között minden tanév végén hálát adunk az elmúlt hónapokért, és ugyanígy imádságban kérjük Isten áldását a következő időszak kezdetén is. Ezt általában az alkalomhoz legközelebb eső vasárnapon tartjuk. Ezúttal is sokan összegyűltek az iskola magyar ajkú diákjai közül, akik elsőtől nyolcadik osztályig az osztályfőnökök, illetve osztálytanítók kíséretében érkeztek. Faragó Péter iskolaigazgató is jelen volt, és egy rövid, alkalmi beszédet is mondott – közölte a lelkész, majd arról is szólt, hogy ilyenkor a rendes istentisztelettől eltérően a gyerekek is kapnak egy kis teret. Ez alkalommal két vers hangzott el: Szabó Sarolta Kányádi Sándor Harmat a csillagon című versét mondta el, Süli Fanni pedig Hamvas Béla Isten tenyerén ébredtem című költeményét. Orosz Attila arról is szólt, hogy az istentisztelet után a diákok és a tanárok átmentek a gyülekezeti terembe, ahol szerény szeretetvendégségben volt részük.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pál Károly