2024. május 9., csütörtök

Mintegy 120 fellépő lépett színpadra

Szombaton 17. alkalommal rendezték meg Palicson az Elindultam szép hazámból… elnevezésű Kárpát-medencei Népdalkör Találkozót

A Palics Magyar Művelődési Egyesület immár 17. alkalommal szervezte meg az Elindultam szép hazámból… elnevezésű Kárpát-medencei Népdalkör Találkozót, a palicsi Magyar Művelődési Központban. A nagyszabású eseményre 120 fellépő érkezett Bajmokról, Ludasról, Oromról, Hajdújárásról, Törökkanizsáról, valamint Magyarországról – Csólyospálosról és Balotaszállásról – is. A meghívott csoportok mellett színpadra lépett a Palics MME Szederinda népdalkör, valamint a palicsi kis kórus.

– A találkozó varázsa abban rejlik, hogy a résztvevőknek egy barátkozási, kimozdulási lehetőséget is nyújt. A vendégek továbbá egymást meghallgatva tanulmányozhatják a népdalkincseket, ugyanakkor új dalokat is tanulhatnak. Már maga a látvány miatt gyönyörűek ezek a műsorok, amit még tovább fokoz a szép énekhang, és a hangszerek megszólaltatása – hangsúlyozta Csiszár Molnár Anna, a Palics MME elnöke.

Brezovszki Eszter, a Szederinda népdalkör vezetője elmondta, hogy 17 évvel ezelőtt az ő ötlete volt a találkozó megszervezése. Említést tett a kezdetekről és emlékekről is, s mint kiemelte, nagyon büszkék erre a rendezvényre. 
A nagy múltú eseményen átadták a Vándor-ág, vagyis az oromhegyesi Gazdag Ág hagyományőrző vetélkedő fődíját, melyben az idén a ludasi és a palicsi csapat megosztott díjazásban részesült.

– Minden év februárjában Oromhegyesen szervezik meg a Gazdag Ág vetélkedőt. Az idén a versenyen Palics első alkalommal vett részt, és megosztott első helyet ért el Ludas településsel. A vándordíjat, egy vándorágnak nevezett zászlót eddig a ludasiak őrizték, ami most, az év második felében átkerül Palics képviselőihez egészen jövő év februárjáig – hallottuk Csiszár Molnár Annától.

A Kárpát-medencei Népdalkör Találkozón a fellépőket és az érdeklődőket Nágel János, a szabadkai városi képviselő-testület VMSZ frakciójának vezetője, a VMSZ palicsi helyi szervezetének elnöke is köszöntötte.

A rendezvény résztvevői Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából együtt énekelték el a Fa leszek, ha fának vagy virága és a Befordúltam a konyhára megzenésített verseket. A záróműsort közös vacsora és mulatság követte, ahol a jelenlevők élőzene mellett barátkozhattak és szórakozhattak. Az eseményt Szabadka Város és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.

Nyitókép: A palicsi Szederinda Népdalkör a rendezvényre katonadalokkal és szüreti dalokkal készült (Dér Dianna felvétele)