2025. május 6., kedd

Intézkednek a Mladost ügyében

A önkormányzat kiegyenlíti a villanytelep felé való tartozást

Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, a Mladost Művelődési Egyesületben kikapcsolták az áramot, mert nem fizették ki a villanyszámlát. A kikapcsolás a Mladosthoz tartozó objektumokat és a szórakozóhelyként működő Mladost klubot is érinti, amely egyike azoknak a helyiségeknek a városban, ahol a helyi zenészek felléphetnek, de csütörtök óta például az ott működő fitneszklubban sem tudnak edzéseket tartani.

Marin Jaramazović, a Mladost igazgatója elmondta, hogy a villanyáramszámla az önkormányzathoz érkezik, így már felvették a kapcsolatot az ott dolgozókkal, és azt az ígéretet kapták, hogy napokon belül rendeződik az ügy. Ezt az információt tegnap Ljubica Kiselički, a polgármester művelődéssel és tájékoztatással megbízott tanácsadója is megerősítette.

Ljubica Kiselički

– A Desiré fesztivál ideje alatt jelentősen megnövekedtek a költségek, hiszen a teljes kapacitás mozgósításával elérték a maximális fogyasztást, amely 750 ezer dináros tartozást eredményezett. Ezt kell valahogy rendezni, hogy visszakapcsolják az áramot, és már dolgozunk ezen, így néhány napon belül remélhetőleg megoldódik a helyzet. Az új törvény szerint csupán a művelődési egyesületek programjai kapnak támogatást, a működéshez szükséges pénzt az egyesületeknek támogatók által kell előteremteniük. Jelenleg száznyolc művelődési egyesület van Szabadkán, ilyen nehéz gazdasági körülmények között pedig nagyon nehéz őket támogatni. A város most megpróbálja valahogy előteremteni ezt a pénzt, azzal, hogy a Mladostnak találnia kell valamilyen tartós megoldást a működés fenntartásához, és a jövőben az általuk bérbe adott helyiségek esetében a villanyáram-fogyasztást is meg kell fizettetniük, mert a bérleti díj ezt nem fedezi – tudtuk meg Kiseličkitől, aki azt is elmondta, hogy a Mladost éves szinten több mint egymillió dináros támogatást kap az önkormányzattól, de ez az összeg növekedhet például egy külföldi fellépés esetén, melynek költségeire további összeget különítenek el.

Magyar ember Magyar Szót érdemel