2025. július 10., csütörtök

Nők a jó ügyért

A szabadkai Soroptimist klub csatlakozott a világszervezethez

Szombaton este a városháza díszterme adott otthont a szabadkai Soroptimist International Club alakuló díszülésének, s ezzel a szabadkai klub csatlakozott a Soroptimist világszervezethez, mely 130 országban háromezer klubot működtet, és több mint 120 ezer tagja van.

A Soroptimist klub 1921 óta képviseli a nők érdekeit helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Tagjai olyan nők, szakemberek, akik a közösségi szerepvállalásukkal a nők életének javításáért és segítéséért tesznek a gazdasági és szociális szféra, az emberi jogok, az egészségügy, oktatás, kultúra, valamint a nemzetek közötti megértés és a jó szándék ápolása terén. A szervezet négy nagy föderációt tömörít, mégpedig az európai, az amerikai, a Nagy-Britannia–Írország, valamint a Délnyugat–csendes-óceáni térség föderációját.

A szegedi klub kezdeményezésére Szerbiában elsőként Szabadkán alakult meg a klub, mely az év elején került bejegyzésre, a hétvégi ceremóniával pedig a világszervezet tagjává vált. Az eseményen Ulla Madsen, az Európai Soroptimist Föderáció elnöke és Maria Louis Frosio, a szervezet bővítésével foglalkozó bizottság elnöke, továbbá Baranyi Irén, a szegedi klub volt elnök asszonya is részt vett. A ceremónia keretében a klubok összetartozását szimbolizáló gyertyagyújtással, valamint az alapszabályzat átvételével és aláírásával a szabadkai klub is belépett a szervezetbe, az új klub tagjai pedig átvehették kitűzőjüket.

Bíró Lívia, a szabadkai klub elnöke elmondta, a szegedi kezdeményezés hatására az itt élő nők is megmozdultak, hogy segítsenek a nők életének javítása terén, s aktívan munkálkodnak majd azon, hogy Szerbiában további klubok alakuljanak.

– Szeretném, ha ezt a klubot a barátság, az összetartozás, a megértés szimbolizálná és tartaná össze több évtizeden keresztül, hogy együtt tudjunk tenni a jó ügyért, a nők helyzetének javításáért ebben a térségben, segíthessük a tehetséges lányokat, asszonyokat, segítséget nyújthassunk az oktatás, kultúra terén – mondta az elnök, aki megköszönte mindazoknak a segítségét, akik támogatták a szabadkai klub létrejöttét és működését, hozzátéve, nagyon sok helyről érkeztek gratulációk hozzájuk, ami azt jelenti, egy ilyen kis országnak is helye van ebben a világszervezetben, s büszkének kell lennünk arra, hogy a világ figyelme erre az országra irányult.

A szabadkai Soroptimist Klub megalakulása kapcsán Ágoston Pribilla Valéria, a polgármester művelődési ügyekkel megbízott tanácsosa is örömét fejezte ki, mert mint rámutatott, minden, amit teszünk, csak a másik ember viszonylatában nyeri el igazi értelmét, s összefogni bizalommal a jó ügyek érdekében mindig megindító, ma viszont, ellentmondásokkal teli világunkban egyre nagyobb szükség van a szolidaritásra, odafigyelésre, segítségre és a női princípiumra.

– A meghívóban a szervezet küldetése frappánsan egy mondatba foglalva így hangzik: Nők a jó ügyért. Nagyfokú elhivatottság kell ahhoz, hogy a nők, akik nap mint nap számos szerepben kénytelenek helyt állni, erre a nemes feladatra is vállalkoznak. Jó, hogy a női létezés sokszínűsége még egy, az egymásra figyelés, az egymás iránti felelősség színeivel lesz gazdagabb, hiszen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a világban, az is hozzátartozik, hogy a másik is ugyanolyan jól érezze magát, mert így áll meg lábán a világ – mondta a tanácsos.

A szabadkai klubnak egyébként már az elmúlt hónapokban is több akciója volt, melyeknek a keretében szegény sorsú családok között osztottak szét csomagokat, a mellrák elleni küzdelem hónapja kapcsán tartottak megmozdulást, illetve az ünnepséget követő gálavacsora bevételéből a Városi Közkórház tüdő- és rehabilitációs osztályán fekvő betegek körülményein szeretnének javítani ágynemű, tisztálkodási szerek és inhalációs készülékek adományozásával.

Magyar ember Magyar Szót érdemel