Az augusztus végi hőség után az esti és éjszakai órákban hidegfront éri el térségünket, amely záporokat, zivatarokat és átmeneti lehűlést hozhat. A felfrissülés azonban nem lesz tartós, hiszen szeptember 7-étől ismét száraz, nagyon meleg időszak kezdődhet.
Marko Čubrilo amatőr meteorológus előrejelzése szerint a hidegfront az éjszaka folyamán először Vajdaságot éri el. Helyenként záporok, zivatarok alakulhatnak ki, az északnyugati szél pedig megerősödik, a front átvonulásakor átmenetileg viharossá is fokozódhat.
Újvidéken az éjszaka folyamán szintén előfordulhat zápor vagy zivatar, a csapadék területi eloszlása azonban egyenetlen lesz. Belgrádban kisebb az eső valószínűsége, de a front érkezését ott is a szél megerősödése és a hőmérséklet csökkenése jelzi majd.
Hétfőn még 33-39 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet, keddtől péntekig azonban már 26-31 fok közötti csúcsértékek várhatók. Az éjszakák is frissebbek lesznek, a minimumok többnyire 10 és 18 fok között alakulnak.
Szeptember 6-áig mérsékelten meleg időre, helyenként záporokra lehet számítani. A jelenlegi számítások alapján szeptember 7-étől ismét jelentős felmelegedés kezdődik, és a hónap közepéig túlnyomórészt száraz, nagyon meleg idő valószínű. A nappali csúcshőmérséklet többnyire 32-38 fok között alakulhat, ami jóval meghaladja a szeptember első felében megszokott értékeket.
Tartósabb, jelentősebb lehűlés a jelenlegi előrejelzések szerint legalább szeptember 14-éig nem várható.
Nyitókép: Pixabay



