Palicson is az itthon maradás, az itthon boldogulás fontossága, a hagyományok ápolása került előtérbe a Magyar Összefogás kampánykörútján. Hajnal Jenőt, a lista vezetőjét, és Lovas Ildikó jelöltet a helyi közösség elnöke, Nagy Katalin, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének elnöke, Dobó Márta fogadta. Hajnal Jenő és Lovas Ildikó szóltak a programjukról, a prioritásokról, de meghallgatták a helyiek igényeit, problémáit, amelyekre szinte azonnal megoldásokat is kerestek.
Hajnal Jenő az egybegyűlteknek, a népdalkórus, a néptáncosok, a futók, az evezősök képviselőinek elmondta, a gyermekek a legfontosabbak a számukra, de a család és a szülők mellett a pedagógusok, a velük foglalkozók megbecsülése is cél.
– Palics Vajdaság talán egyik legszebb települése, s ezt Önök, itt élők pontosan tudják és becsülik is. A Magyar Nemzeti Tanács feladata, hogy bármilyen megnyilatkozást, tettet, ami a magyar ügynek, közösségnek fontos, támogasson. A tájékoztatás terén a legfontosabb feladatunknak azt tartjuk, hogy a legkisebb településekre is eljussanak a hírek, információk – mondta Hajnal.
Palicson hamarosan kiépülhet a majdani művelődési ház épülete az általános iskola melletti telken, amelynek tervdokumentációja elkészült és már az építési engedélyeket is beszerezték.
Addig azonban a helyi művelődési egyesület keretében működő szakosztályok némelyike nehézkesen tudja végezni munkáját, helyhiány miatt. A helyi közösség épülete ugyan megújult, de ott nem fér el a csaknem száz néptáncos, akikkel a Brezovszki házaspár foglalkozik.
A Park Palics Kft.-től elkérték ugyan a nagytermet, ahol próbákat tartottak volna, de kérvényüket elutasították.
Lovas Ildikó kiemelte, mindenképpen megoldják a próbateremhiány gondjait, hiszen nagy öröm, hogy ennyi gyermek táncol.
– Ma élünk. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget. A gyerekeink ma akarnak táncolni. A mindennapi életben bizony effajta nehézségekkel szembesülünk. Ha műsort akarunk, akkor termet kell találni, s ha azt találtunk, akkor fát kell venni, hogy azt a termet felfűtsük. De pontosan ezért szeretek Palicsra jönni, mert Önökben van lelkesedés, és amikor jómagam is úgy érzem, hogy ezt a terhet már nem bírjuk el, nem tudjuk megoldani, akkor erőt adnak, s tudom, hogy menni fog – mondta Lovas Ildikó.
A találkozón többek között szó esett a környezetvédelemről is. Tóth Dénes tanár kiemelte, az elemek újrahasznosításából az egyesületnek anyagi bevétele is lehetne. Felajánlotta ökofilmjeit az MNT-nek, hogy azt sokszorosítsák, juttassák el az iskoláknak, hogy azok segítsenek az oktatásban. Kiemelte, tíz éve gyűjtik az elemeket, de öt konténert nem sikerült kapniuk az önkormányzattól, amelyekben a válogatást végeznék. Ígéretet kapott arra, hogy ez megoldódik.
Lovas Ildikó hozzátette, nehéz a dolguk, hiszen infrastruktúrában 40–50, kultúrában 25 év lemaradását kell behozniuk. – Vannak olyan idős polgárok Palicson, akik kénytelenek kútról hordani a vizet. Ezek súlyos problémák – mondta Lovas.
A Magyar Összefogás listavezetője és jelöltje a helyi közösségben tett látogatását követően ellátogatott a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolába, ahol kiemelték, a pedagógusok továbbképzését szeretnék segíteni. Hajnal Jenő kiemelte, a pontok szaporításában, a portfólió elkészítésének folyamatában szeretnék oldani egy kicsit a feszültséget, segíteni a munkájukat.
Az iskola igazgatónője kiemelte, elkészült egy kisterem, ahol a kézműves foglalkozásokat tartják, és a helyi közösség más szekciója is helyet kaphat ott. Arról is szóbeli megegyezés született, hogy a néptáncosok ne csak heti egy, hanem heti két alkalommal tudjanak próbát tartani az iskola épületében a művelődési ház elkészültéig. Ez a gyerekek és a szülők mindennapjait is megkönnyítené.
Lovas Ildikó kiemelte, a helyiek érdekeit kell szem előtt tartani, és úgy megegyezni az iskola termeit igénybe vevőkkel, hogy az itteni gyerekek lehetőségei ne csorbuljanak.
A kampánykörutat ezúttal is három palicsi családnál tett látogatással zárták a jelöltek.
