Vegyes érzelmek kavarogtak az utóbbi napokban mindazokban, akik ma ismét beülnek az iskolapadokba és azokban is, akik életükben először lépik át eme intézmények kapuit. Az elsőbe induló apróságok valószínűleg nagyon várták ezt a jeles alkalmat, izgatottan nézegették a gyönyörű iskolatáskájukat, már számtalanszor elképzelték magukban, hogyan is viszik majd a hátukon, megpakolva a gondosan kiválogatott füzetekkel, a szép tolltartóval, és valószínűleg arra is gondoltak, milyen nagy büszkeséggel lépnek majd be az óvodai csoportszoba után egy igazi iskolai tanterembe, talán azt is számtalanszor lejátszották magukban, hogyan mutatkoznak be a tanító néninek és hogyan szólnak hozzá egy ismeretlen osztálytárshoz.
Az izgatottság ott motoszkált azokban is, akik egy évvel feljebb jutottak, vagy az alsó osztályból felsőbe kerültek, illetve az általános iskolai évek után a középiskola ismeretlen világa előtt álltak, ők azonban már jól tudják, mostantól egy kicsit kötöttebb élet következik megint. Jól tudják, hogy a nyári gondtalanság, a sokáig alvás és a végtelennek tűnő szabadság megszakad, újból korán kell kelni, időre kell érkezni, rendszeresen kell tanulni, és ebbe időbe telik visszarázódni.
Mégis, a szeptember 1-je egy új kezdet, új lehetőség tanár és diák számára egyaránt. Most mindenki tiszta lappal indulhat. A korábban lustálkodó tanuló ettől az évtől kezdve lehet sokkal szorgalmasabb, a diák, aki mindig piszkálta a társait, lehet sokkal kellemesebb személyiség, a tanár, akit nem kedveltek a tanulók, kialakíthat a diákjaival egy egészen új kapcsolatot.
Az izgatottság ott van a fejekben, szinte tapintani lehet a levegőben. Kíváncsi fejek néznek a tanárra, és várják, mi fog elhangozni, mit és hogyan fog nekik előadni, abból nekik mit kell megtanulniuk, és mikorra. Azt is nagyon gyorsan ki fogják deríteni, mennyire szigorú, mennyire engedékeny, mivel lehet nála elhúzni az órát, hogyan lehet rávenni egy kis lazulásra. És mégis, mindezen kis játékokon túl, az iskola az a hely, ahol a tudás oroszlán része születik. A hely, ahol a diákok megtanulnak együttműködni, figyelni egymásra, türelmesnek lenni, kiállni magukért és másokért, örülni a sikernek, felállni a botlás után.
A ma reggel egy új kezdet, egy új iskolaév nyitánya. Élje meg ezt tanár, diák és szőlő egyaránt a legnagyobb örömként!



