2025. július 29., kedd

Mosolyogj egészségesen!

A fogak rendszeres ápolásának fontosságára hívják fel a figyelmet az Egészséges fogak és száj hetén

Az idén 26. alkalommal szervezik meg az egészséges fogak és száj hetét, amelynek mottója ezúttal Mosolyogj egészségesen! dr. Zorica V. Dragaš, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet szakmunkatársa az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, az egészséges fogak hetét hagyományosan május harmadik hetében szervezik meg, amelynek keretében számos rendezvényt, megmozdulást tartanak, amelyekkel a száj- és fogápolás fontosságára hívják fel a figyelmet, amelybe bekapcsolják az iskoláskor előtti és általános iskolás diákokat, a tanárokat és a szülőket is.
Az idei kampány lebonyolítója a belgrádi Dr. Milan Jovanović Batut közegészségügyi intézet, illetve az önkormányzatok szintjén a helyi közegészségügyi intézetek vesznek benne részt, az egészségházak fogászati szolgálataival együttműködve.
A doktornő elmondta, a száj és a fogak egészsége jelentős hatással vannak az általános egészségre, valamint az önbizalomra, és az olyan testi funkciókra, mint a beszéd vagy az alvás.
A nemzetközi adatok arról tanúskodnak, hogy az iskolás gyerekek 60–90 százalékának és a felnőtt lakosság 100 százalékának van fogpanasza. A 65–74 éves korosztály egyharmadának egy foga sincs.
A szerbiai felmérés adatai szerint a 25 évnél idősebb korosztály mindössze 8,3 százalékának van meg minden foga. A többi országhoz hasonlóan Szerbiában is az alacsonyabb képesítéssel rendelkező és rosszabb anyagi helyzetben lévő lakosság körében gyakoribb a fogak meghibásodása.
A doktornő elmondta, a helyes fogápoláshoz szükséges napi két alkalommal, reggel és este mosni fogat, étkezés után ajánlatos a fogselyem használata is. Emellett fontos a helyes étkezés, a cukorbevitel csökkentése, biztonságos környezet kialakítása, úgymint parkok, játszóterek, rendszeres látogatások a fogorvosnál, az alkoholos italok és a dohány fogyasztásának csökkentése vagy a teljes absztinencia.
– Összesítve, az orális egészségvédelem első vonala a prevenció, ami a fogmosási szokásokat és a rendszeres ellenőrzéseket jelenti, ugyanis sok megbetegedés elkerülhető ily módon – mondta. – Az egészséges fogak és száj hete csak egy módja azon tevékenységek ösztönzésének, amelyek csökkentik ezen betegség jelenlétét országos szinten. Ezért szükséges a szájegészség javítása, mint az erre vonatkozó 2020-ig terjedő időszakra szóló európai politika egyik célkitűzése, fontos ösztönözni a jó gyakorlatot, támogatni az ilyen jellegű egészségügyi káderállomány fejlesztését – tette hozzá.
Dr. Kószó Ibolya, a Szabadkai Egészségház fogorvosi szolgálatának képviselője elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan az idén is képzőművészeti és irodalmi pályázatot írnak ki az idei szlogen témájában. A legjobb munkákat körzetek szintjén választják ki, majd országosan is megmérettetnek egymással. A legjobb gyermekmunkát a szájápolás témájában poszter formájában helyezik el 2017 folyamán az ország egészségházaiban. A legjobb munkákat közzéteszik a Szerbiai Közegészségügyi Intézet honlapján és egészségügyi promóciós célokra is felhasználják őket.
– Az intézet fogászati csoportjai az egész év folyamán aktívan dolgoznak a gyermekek felvilágosításán ebben a témában, az idén külön hangsúlyt helyeznek a peremvárosi településekre, így a csantavéri, bajmoki, tavankúti, nagyfényi, újzsedniki, györgyéni, palicsi, hajdújárási és királyhalmi iskolák alsós tagozataiba látogatnak majd el. Ez összesen 650 gyermeket jelent, akiknek fogkeféket és fogkrémeket osztanak ki, partnerünk, a Colgate támogatásával – mondta el a doktornő.
Mika Simišić, a Szabadkai Gyógyszertárak munkatársa elmondta, ez az intézmény is bekapcsolódik az akcióba, mégpedig a Lifka mozinál lévő gyógyszertárukkal, ahol számos promóciós tevékenységet szerveznek, illetve a szájápoláshoz szükséges termékek széles választékát kínálják.

Magyar ember Magyar Szót érdemel