2026. január 17., szombat
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Magyar nyelven az óvodától az egyetemig

Bajmokon hétfőn este a helyi közösség épületében Az MNT közösségünk életében címmel tartottak lakossági fórumot. A rendezvényen bemutatkozott a november 4-ei nemzeti tanácsi választásokon egyes számmal induló Magyar Összefogás jelöltlista három jelöltje.

Elsőként Molnár Attila, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola igazgatója, az MNT oktatási bizottságának a tagja szólalt fel. Beszédében az oktatás területén elért eredményeket ismertette. Kiemelte, hogy az MNT igyekezett az oktatás minden szintjén segítséget nyújtani a vajdasági magyar diákoknak. Az iskolakezdés előtt a Vackor program keretében a magyar nyelvű oktatást népszerűsítette, az iskolakezdést tanszercsomaggal tette könnyebbé, középiskolában az MNT tájékoztatta a diákokat a felsőoktatási intézményekről, és felkészítette őket az egyetemi évekre, az egyetemi éveket pedig ösztöndíjprogrammal és az Európa Kollégiummal tette gondtalanná.

Molnár Attila, Turkál Marianna és Sutus Áron (Fotó: Gergely Árpád)

Molnár Attila, Turkál Marianna és Sutus Áron (Fotó: Gergely Árpád)

– Az oktatásnak az a lényege, hogy a szülőknek segítsünk, és így a családokat arra ösztönözzük, hogy itt maradjanak a szülőföldjükön, a gyerekek pedig gyakorolhassák a magyar nyelvet az óvodától az egyetemig itt Szerbiában – foglalta össze az MNT oktatáspolitikájának lényegét Molnár Attila.

Turkál Marianna óvónő és osztálytanító, az MNT oktatási bizottságának tagja elmondta, hogy az elmúlt négyéves munkája során sokat tanult és sok embert ismert meg, valamint megtapasztalhatta, hogy az oktatási bizottság munkája milyen eredményes. Meglátása szerint a nemzeti tanács ereje a közösség összetartásában van.

– A tanügyben számomra az a legfontosabb, hogy minden gyermek és szülő érezze, hogy ő is fontos. Jelöltként úgy gondolom, a színvonalas és kreatív oktatáson túl az is nagyon fontos, hogy értékeinket, hagyományainkat továbbadjuk a következő nemzedékeknek.

Sutus Áron közművelődési szakember, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az MNT vezetősége, szakpolitikusai és képviselői mellett a munka nagy részét többek között a szülők, a tanítók, a művelődési egyesületek és a helyi közösségek vezetői végzik el.

– Nagy szükség van arra, hogy az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás, az anyanyelvhasználat területén, de a gazdaságfejlesztés és más apró-cseprő probléma kapcsán minden kérés eljusson a nemzeti tanácshoz, a helyi közösségen, a művelődési egyesületen, a helyi földműves-gyesületen keresztül. Ehhez egy rendszer kell. Ezt a rendszert, ezt a csatornát próbáljuk folyamatosan fenntartani úgy, hogy az MNT mellett ott vannak az olyan szervezetek, mint amelynek jelenleg én vagyok a vezetője, huszonöt évig pedig Dudás Károly volt az elnöke, azaz a VMMSZ, de említhetném akár a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet vagy az iskolákat, kollégiumokat – magyarázta Sutus Áron, és hozzátette, hogy ezt a jól működő rendszert kell négy évente megerősíteni a nemzeti tanácsi választásokon.

A lakossági fórum a hallgatóság hozzászólásaival, észrevételeivel és kérdéseivel zárult.

Magyar ember Magyar Szót érdemel