A szabadkai Méhecske Méhészegyesület szervezésében huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Méhészeti Napokat. A háromnapos, vasárnap végződő rendezvényen megközelítőleg húsz termelő állította ki portékáját. Nemcsak mézet, hanem mézből készült süteményt, kekszet, kozmetikumot és alkoholos italt, valamint méhpempőt és propoliszt is vásárolhattak az érdeklődők. Néhány standon a méhészetben használatos eszközöket árusítottak. A szombaton délelőtt megtartott ünnepélyes megnyitón a szakma képviselői a méhpusztulás problémájára hívták fel a figyelmet, elmondván, hogy méhek nélkül veszélybe kerül az élővilág megmaradása, majd a folytatásban megtartott alkalmi műsor keretében bemutatott diákelőadás során az egyik szereplő még imát is mondott a méhecskékért.
Gergely Árpád felvétele
Dragoljub Matić, a Méhecske Méhészegyesület elnöke alkalmi beszédében szinte kizárólag arról beszélt, hogy a méhek lassan eltűnnek, majd arra kért mindenkit, hogy vigyázzanak rájuk, az abban érintetteket pedig külön felszólította, hogy ne használjanak felelőtlenül olyan növényvédő szereket, amelyek ártalmasak lehetnek a szorgos zümmögőkre.
Rodoljub Živadinović, a Szerbiai Méhészszervezetek Szövetségének elnöke elismerően szólt a szabadkai önkormányzat azon gyakorlatáról, hogy kiemelten támogatja a méhészeket. Az ágazat támogatása az Európai Unió országaiban gyakorlat, Szerbiában azonban egyelőre kevés önkormányzatban ismerték fel a méhészet erősítésének a fontosságát, tette hozzá, majd szintén a méhpusztulás témáját érintette alkalmi beszédében, rámutatván, hogy bizonyos kimutatások szerint ha kivesznének a méhek, azzal egyidejűleg az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer kétharmada is eltűnne.
Az önkormányzat nevében Horvát Tímea alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a hagyományoknak megfelelően a Méhecske Méhészegyesület elnökétől átvett egy üveg idei mézet. Alkalmi beszédében abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a méhészet a jövőben Szabadka gazdasági fejlődésének egyik generátora lesz, továbbá reményét fejezte ki, hogy a jövő generációja is folytatja a méztermelés és a méhészet hagyományát.


