2025. november 14., péntek

A siker nem genetika

Az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában ért véget a Vajdasági virtus – Ötletből valóság elnevezésű vállalkozói ötletverseny első köre

Utolsó állomásához érkezett pénteken a Vajdasági virtus – Ötletből valóság elnevezésű, középiskolások számára szóló vállalkozói ötletverseny első köre, amelyet a Prosperitati Alapítvány szervezett meg Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával. Az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola második osztályos tanulóinak Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főosztályvezetője és Neustadter József, a Neltech vállalat igazgatója, tulajdonosa tartott előadást.

Hajnal Virág kiemelte: a vajdasági középiskolás fiatalok nyitott gondolkodásúak és kreatívak.

– Nagyon örülünk annak, hogy nagyon értékes ötletekkel találkoztunk Szabadkán, Zentán és most Óbecsén is. A diákok nagyon nyitottan érkeznek ezekre a programokra. Minden alkalommal arra próbáltuk meg felhívni a figyelmet, hogy józan paraszti ésszel hogyan lesz egy ötletből valóság, ezeknek a lépésein megyünk végig. Helyi vállalkozók segítenek abban, hogy bebizonyítsuk azt, hogy egy ötletből lehet valóság, és abból aztán megélhetés is a szülőföldön. Ha a fiataloknak van egy jó ötletük, akkor segítünk nekik abban, hogy azt nagyon jól elő tudják adni, hogy minél többeket megszólítsanak majd. Az Ötletből valóság elnevezésű programunk még csak most indult el Vajdaságban, kifejezetten ide találtuk ki ezt a programot. Ez igazából egy kísérleti projekt, amit a későbbiekben szeretnénk minden vajdasági magyar középiskolára kiterjeszteni – fogalmazott Hajnal Virág. Hozzátette: ez a program akkor lesz valódi és élő, ha valóban a gyermekeknek szól, az ő nyelvükön, és látnak ebben perspektívát a jövőre nézve.

A programot az első körben öt középiskolában bonyolították le, ahol a diákok különböző vállalkozásokról hallhattak előadásokat. Minden iskolában más-más vajdasági vállalkozó mutatta be a vállalkozását, és igyekezett a saját történetével inspirálni a diákokat. A Vajdasági virtus célja, hogy motiválja a fiatalokat a vállalkozásra, az önmegvalósításra és a szülőföldön való boldogulásra. Neustadter József szerint a siker nem genetika, hanem szokás. Előadásában kiemelte: a vállalkozó sem születik, hanem edződik. A Neltech vállalat naperőművekkel és energetikai megoldásokkal foglalkozik.

– A mai fiataloknak azt üzenem, hogy tűzzenek ki egy célt, mit szeretnének, hova szeretnének eljutni. Találják meg azt a terméket, amivel meg tudják valósítani az álmaikat. Ezután dolgozzanak következetesen azon, hogy ez meg is valósuljon. Legyenek kíváncsiak, kérdezzenek bátran, és ne féljenek a hibáktól sem, mert azok visznek előre. Fontos, hogy megtalálják azt a területet, amit valóban szeretnek, mert csak így lehet hosszú távon lelkesedéssel és felelősséggel építkezni. A vállalkozás alapja mindig a kitartás. Egy maraton, a világ egyik legnagyobb játéka. Én harmadik generációs vállalkozó vagyok, úgyhogy nálunk ez életforma. Soha nem voltam alkalmazott, ezt láttam, ebben nőttem fel – fogalmazott Neustadter József.

A program keretében minden iskolában két találkozót szerveznek. A második alkalmon való részvétel feltétele, hogy az első alkalmon kapott feladatokat teljesítsék. A program egy januári döntővel zárul.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Neustadter József: A siker nem genetika, hanem szokás (Kancsár Izabella felvétele)