November 4-én vette kezdetét és december 3-ig tart a Bibliojátékok, az általános és középiskolások vetélkedője az Óbecsei Népkönyvtárban, amelyet az idén immár 14. alkalommal szerveztek meg.
A szórakoztató és oktató jellegű játékok célja, hogy népszerűsítsék az olvasást és közelebb hozzák a gyermekekhez a könyvtárat. A szervezők már júniusban elküldik az iskoláknak a megadott témát, illetve az adott korosztály számára kijelölt olvasni való könyvet. A vetélkedő feladatai és kérdései az adott irodalmi alkotáshoz kapcsolódnak, de minden évben ügyességi játékok is színesítik a programot.
– Az idei, magyar nyelvű kiválasztott művek között szerepel a többi között Balázs Ágnes: Szilveszter az erdőben, Jeff Kinney: Egy ropi naplója, Dombóvári István: Netperces novellák, Csukás István: Vakáció a halott utcában. A szerb nyelvű alkotások esetében a következők kerültek kiválasztásra: Uroš Petrović: Ponoćni cirkus, Lisa Bjärbo: U svojoj glavi sam kul és Christiane F.: Mi deca sa stanice Zoo. A Bibliojátékokat magyar és szerb nyelven is megszervezzük, és iskolánként négyfős csapatok vesznek részt rajta. A vetélkedő évek óta nagy népszerűségnek örvend, amit vidám hangulat és tanulással egybekötött szórakozás jellemez. A résztvevők amellett, hogy jól érzik magukat, irodalmi ismereteiket is bővíthetik. Ez a rendezvény a nem formális oktatás egyik formájának is tekinthető, hiszen a könyvekről folytatott beszélgetések során a diákok kritikai gondolkodása és érvelési képessége is fejlődik – fogalmazott Lovas Đijanta, az Óbecsei Népkönyvtár igazgatónője.
Az Óbecsei Népkönyvtár az év folyamán számos kulturális programot is szervez az olvasók számára. Az író-olvasó találkozók mellett irodalmi esteket, mesemondó és szavalóversenyt, kreatív műhelymunkákat is tartanak.
Nyitókép: A vetélkedő feladatai és kérdései az adott irodalmi alkotáshoz kapcsolódnak. (Fotó: Óbecsei Népkönyvtár)


