„Híd akarok lenni, nem pedig árok”

Az óbecsei Szilágyi Edit munkásságát nem a hangos sikerek jellemzik, hanem a szívből jövő tenni akarás és közösségi elhivatottság. A szellemi, kulturális és emberi értékek iránti elkötelezettsége hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be a közéletben – szervezőként, moderátorként, íróként és újságíróként is. A Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint javaslatára augusztus 1-jén Óbecse község díjával tüntették ki, ezzel is elismerve azt a sokrétű, alázatos és építő munkát, amelyet évtizedek óta a közösségért végez.
Szilágyi Edit neve ismerős lehet azoknak, akik olvassák a Hét Nap vajdasági magyar hetilapot, valamint azok számára is, akik részt vesznek a kulturális élet különféle eseményein, könyvbemutatóin és egyéb fórumain. Nyugdíjasként sem vonult vissza, sőt: fáradhatatlanul szervez, összeköt és segít.

Szilágyi (Bíró) Edit Óbecsén született, majd az Újvidéki Egyetemen szerzett jogi diplomát. A Nyugdíjbiztosítási Alapnál kezdte pályafutását, és onnan vonult nyugdíjba. Hogy bepillantást nyerhessen a más tevékenységet végzők világába is, okleveles jogászként egy iskolában helyezkedett el, majd három, különböző munkaköröket előnyben részesítő ügyvéddel dolgozva élt a lehetőséggel, hogy állandó kapcsolatban maradhasson az ügyfelekkel, követhesse a gyakran változó jogszabályokat, és mindeközben ne szakadjon meg a folyamatos tanulás élménye sem. Gyermekkora óta jelen van a magyar és a szerb médiában egyaránt.

A helyi rádióban több mint száz részből álló heti műsort készített Családi Kör címmel, emellett a helyi televízióban tűzték műsorra az általa szerkesztett Kincsesláda című műsort, amelyben a szerinte arra érdemes óbecsei polgárokat mutatta be. Évente több rendezvényt is szervez itthon és Magyarországon, köztük előadásokat, koncerteket, könyvbemutatókat és alkotói esteket is. 2016 óta rendszeresen vesz részt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely (Alföld Művészeti Egyesület – Raszter Könyvkiadó) Szárnypróbálgatók címmel meghirdetett pályázatán, írásai megjelentek az Alföldi palettában is. A 2022-es, magyarországi Szárnypróbálgatók országos irodalmi pályázaton próza kategóriában az első díjat vehette át. Tagja a Vajdasági Magyar Jogászegyletnek, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének, valamint a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének is. Írásai több magyarországi lapban is megjelennek. A Keresztény Értelmiségi Kör elnökségi tagja és az óbecsei helyi csoport elnöke.

Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy az idén Ön is megkapja Óbecse község díját? Mit jelent Önnek ez az elismerés, személyesen és szakmailag?
– Nem számítottam erre a díjra, nagy meglepetésként ért. Ez az elismerés válasz a saját magamnak gyakran feltett kérdésre: Jó-e az, amit csinálok, elegendő-e, lehetne-e jobban, esetleg másképp, szükség van-e rá egyáltalán? Ez egyfajta megerősítés, visszaigazolás arról, hogy a munkámat és az erőfeszítéseimet mások is értékesnek tartják, és azt üzeni, hogy mindannak, amit eddig tettem, volt értelme. Életem során több alkalommal is részesültem különféle elismerésekben, azokkal a díjakkal azonban általában egy-egy pillanatnyi alkotásomat jutalmazták. Óbecse község díja viszont valójában egyfajta visszatekintés, amely hosszú évek tevékenységét foglalja magában. Ez a díj ugyanakkor nemcsak rólam szól, hanem a mögöttem álló emberekről és közösségről is üzen. Emellett kötelez is, új lendületet ad a további munkához, inspirál a fejlődésre és új célok kitűzésére. Itt nem lehet megállni. Igaz, nem is gondoltam megállni.

Ha visszatekint a pályájára, melyek azok a pillanatok vagy szerepek, amelyekre a legszívesebben emlékszik vissza? Hogyan és mikor kezdődött el az aktív közéleti és kulturális szerepvállalása?
– Az az igazság, hogy az egész életemet meghatározta az olvasás és az írás. Az olvasás iránti szeretetemet az Óz, a nagy varázslónak köszönhetem. Ez volt életem első könyve. Utána már nem lehetett megállni. Ötödikes koromban már írtam az iskolaújságba, később magyar és szerb nyelvű újságokban is jelentek meg írásaim. Mindig is szerettem eseményekre járni, hiszen egy újságíró olyan helyekre is eljut, ahová más talán nem. Véleményem szerint az a jó újságíró, aki mindenre felkészül. Sok mindenre emlékszem vissza szívesen, de nyilvánvalóan túl hosszú lenne felsorolni ezeket. Volt egy nagyon érdekes, három napig tartó előadás-sorozat, amelynek során Mezey János római katolikus kántorra emlékeztünk. Mezey Jánosnak egyesek szerint tíz, mások szerint tizennégy gyereke volt, de közülük tíz biztosan a Tisza mentén kántorkodott. Előadásokat tartottunk, kiállítást mutattunk be, koncertet szerveztünk, és szentmise is volt. Nagyszabású eseménysorozat lett belőle, amelynek során olyan dolgokat tudhattuk meg, amelyek a történelmünk részei. A másik érdekes rendezvény szintén a hithez, a templomhoz kötődik. Kitaláltam, hogy a papok évében kellene szervezni egy koncertet Óbecsén az atyák tiszteletére. A papok állandóan adnak nekünk magukból, folyamatosan elvárásaink vannak feléjük, de vajon mikor köszönjük ezt meg nekik? November volt, borzasztó hideg, elképesztő köd. A koncert, amelyen kántorok előadását hallhattuk, 18 órakor kezdődött. Kezdetben még úgy tűnt, hogy nem sokan leszünk. 18 óra után néhány perccel azonban már 250-en voltunk a templomban. Csongrádon tartottam előadást Teréz anya gondolata: Élet, élet – éljed! címmel, erre is szívesen emlékezem vissza. És eszerint próbálok élni. A közéleti és kulturális szerepvállalás tulajdonképpen csak úgy megjelent az életemben már egészen fiatal koromban.

Íróként és újságíróként mi foglalkoztatja leginkább? Milyen témákról érzi azt, hogy érdemes hangot adni nekik?
– Mindennel nagyon szívesen foglalkozom, kivéve talán két dolgot, amelyekkel nem igazán. Az egyik a politika. A politika ugyanis szétválasztja az embereket. Én híd akarok lenni az olvasó és az esemény között, nem pedig árok. Emellett nem szeretem a szenzációkat sem. Nem vagyok szenzációhajhász, mert szerintem az ilyen írások nem tartják tiszteletben az olvasót. Leginkább az emberközeli témákat kedvelem. Teljes mértékben arra törekszem, hogy amennyire csak lehet, átadjam egy-egy esemény hangulatát, hiszen nem magamnak írok, hanem az olvasónak.

Miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen kulturális események szervezésében, fórumok moderálásában?
– Nagyon felgyorsult az életünk. Ezért talán napjainkban még fontosabb, hogy színekkel töltsük meg. A napi rutin nem szín. A kulturális események azért jelentősek, mert gazdagítják az emberek életét: közösséget teremtenek, megőrzik a hagyományokat, és új élményekkel, inspirációval töltenek fel. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megengedjük magunknak azt a fél órát vagy órát, amikor elmegyünk egy koncertre, meghallgatjuk egy-egy írónak vagy költőnek a gondolatait, és az is, hogy ott legyünk azokon a rendezvényeken, amelyek megszépítik a mindennapjainkat.

A díj indoklásában is kiemelték az empátiáját. Ön szerint honnan ered ez az érzékenység az emberek iránt?
– Szeretem az embereket, úgy általában. Az óbecseieket különösen, az összes hibájukkal és erényükkel együtt. Magát a várost is nagyon szeretem, lokálpatrióta vagyok. Bárhová is megyek, egyetlen rossz szót sem mondok Óbecséről. Végtére is, ki az, aki ott marad, ahol rossz neki? Ha külföldön vagyok, akkor azt sem szívlelem, ha Szerbiáról mondanak rosszat. Tényleg úgy gondolom, hogy muszáj szeretni az embereket, és segíteni őket mindenben, amiben csak lehet. Valóban azt vallom, hogy jónak lenni jó.

Mi motiválja nap mint nap arra, hogy még nyugdíjasként is ennyire aktív legyen?
– Amikor nyugdíjba vonultam, eldöntöttem, hogy a joggal nem szeretnék többet foglalkozni. A magyar nyelvben olyan csúnya kifejezés a nyugdíjas, szinte már azt jelenti, hogy nyugodjon békében. A horvát kifejezés is borzalmas: umirovljenik, nyugodjon meg vagy béke poraira. A szerb kifejezés ezzel szemben sokkal szebben hangzik: penzioner. Nem utal semmire, de tudjuk, mit jelent. Tény, hogy a nyugdíjas azt jelenti, hogy az illető élete munkával töltött szakaszát lezárta, de nem tesz pontot az életének végére. A nyugdíj azért van, hogy becsukjuk az egyik ajtót, és kinyissuk a másikat. Korábban helyt kellett állnom édesanyaként, bizonyítani kellett a munkahelyen. Örülök, hogy nyugdíjasként is részese vagyok mindannak, ami körülöttem történik. A nyugdíj egyébként szerintem határtalan szabadság. Minden álmom megvalósult, úgyhogy újakat kell álmodnom.

Miben rejlik egy közösség megtartó ereje, és mit tehet egy-egy ember ezért?
– Egy ember semmit nem tehet ezért. Egy közösség megtartó ereje a bizalmon, az összetartozás érzésén és a közös értékeken alapul. Ez nem feltétlenül a politika színtere kell, hogy legyen, csak kell egy azonos érdeklődési kör. Egy közösségben jobban látunk dolgokat, mivel többen vagyunk. Emellett nem kellene árkokat ásnunk egymás között. Merjünk beszélni egymással, szükség esetén kössünk kompromisszumokat!

Mit üzenne a fiatalabb nemzedéknek, amelynek tagjai most kezdik építeni saját pályájukat, közösségi szerepvállalásukat?
– Nem kívánok nekik könnyű életet. A könnyű életnek nincs súlya. Mindenért meg kell dolgoznunk. Azt tudjuk igazán megbecsülni, amit saját erőfeszítéssel érünk el. Nem kell megengedniük, hogy az élet csak úgy elmenjen mellettük, legyenek részesei annak. Járjanak nyitott szemmel! Csinálni, hinni, akarni, tanulni, haladni előre. Teremtsenek értéket, tartsanak össze! Hidakat építsenek, és ne árkokat!