Két lábbal az élet színpadán

Óbecsén immár második éve működik diákszínjátszó szakkör az általános iskolások számára: a Perem Magyar Színházi Egyesület keretein belül az idén is két csoportban folyt a munka. A szombat esti évadzáró bemutatók után szerdán a helyi általános iskolások is megtekinhették az előadásokat: először a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Sever Đurkić Általános Iskola diákjai a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, majd a Samu Mihály Általános Iskolában is bemutatták a színdarabokat.

Az alsó tagozatosok egy mesét dolgoztak fel, amit Rókus Zoltán színművész, az egyesület elnöke írt számukra Kalandnokok címmel. A történet öt kisvakod óriási vakondtúrása körül zajlik, ahol is a sunyi Boróka róka egy kincsekkel teli zsákot rejtett el. Ezt keresik a jószimatú vérebek, Kopó és Mázli őrmester. A történetben megjelenik még a kincseit kereső Szarka Hanna, a mindenkit átverő Varjú Kázmér, valamint Csiga Csilla is, aki végül új lakásául épp azt a vakondlyukat választja, ahol egy óriási kalamajka kerekedett.

– A Pindúr pandúrok csoport tagjai óriási lendülettel fogtak bele az idei munkába. Kezdetben még ismerkedtünk egymással, a térrel, azzal, hogy mi is a színház. Már télen mindenki tudta a szöveget, ami a mai generációknál igen csak nagy szó, és azt is hozzá kell tennem, hogy nem is kevés szöveget kaptak. Tavaly még csak néhányan voltak, majd a bemutató után kivittem őket iskolákba, hogy hadd játsszák el kortásaiknak. Ennek az lett az eredménye, hogy az idén, az év eleji toborozónkon szép számban jelentek meg új tagok. Volt, aki lemorzsolódott, de a végén aztán tizenketten mégis csak színpadra állhattak a hétvégi évadzáró bemutatónkon. Olyan lelkesek voltak, hogy csak pislogtam. Mondhatnám, hogy nem is volt dolgom, mert ők díszletet, kellékeket találtak ki, kosztümöt választottak. Nem szabadkozom, azért kemény és időt igénylő munka volt. Én magam nem csak azt tartom szem előtt, hogy szórakozzunk, bár annak is szerves részét kell képeznie a munkánknak. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek kinyíljanak, eleresszék a sallangokat, továbbá, hogy gondolkodjanak és jól gondolkodjanak, majd ha felüti fejét egy probléma a jelenetben, akkor azt hogyan és miként oldhatnánk meg. Ez mind-mind a tanítás része, ami, én úgy gondolom, hosszú távon járul hozzá ahhoz, hogy a későbbiekben ezek a gyerekek két lábon álljanak az élet színpadán. Legyen véleményük, és a véleményüket alá tudják támasztani valós indokokkal. Ez egyaránt igaz a felsősökre is – fogalmazott Rókus Zoltán.

A felsősök, a Csiribiri szakcsoport tagjainak száma az idén megduplázódott, hiszen közel húsz gyermek állt színpadra. Ők Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című novelláskötetének egy-egy szemelvényét dolgozták fel a saját szemléletük alapján, amit szintén Rókus Zoltán álmodott meg és állított színpadra, Tanárhatár címmel.

– Azt kell mondanom, hogy kihívás volt ennyi kamasszal együtt dolgozni. Eleinte még rágódtam, hogy szétválasztjam-e őket két különálló csoportra, mert sokszor volt már dolgom a kiskamaszokkal, akik valóban produktívak, de ezzel együtt nagyon kezelhetetlenek is. Azután csak meggyőztem magam, hogy menni fog, és nem lesz itt gond. Be kell vallanom, menet közben sokszor megbántam a döntésemet, dehát minden út nehéz. A vége egy fantasztikus csapat és egy még fenomenálisabb előadás lett. Mindig úgy dolgozom, hogy az ő szemléletükön keresztül próbálom tanítani őket, tehát volt itt egy szöveg, ami nagyjából adott volt, és azt elemezgettük bő két hónapon keresztül, úgy, hogy közben állítottuk össze a jeleneteket. Fontos, hogy járjon az agyuk, és az még fontosabb, hogy érezzék, hogy ez az előadás az övék, hogy ők vittek bele rengeteg ötletet, és nem csak az van, hogy én azt mondom, ki honnan, melyik oldalról jön be, mit csinál és mikor, hova megy ki. Felemelő érzés azt látni, amikor az anyagon dolgozunk, és a gyerekek semmit nem látnak át, majd egy adott pillanatban, hol egyszerre, hol külön-külön, de mindenki átlátja az egészet, és mint a villám, összeáll a produkció. Ebben az előadásban van minden, ami egy felső tagozatos életében előfordulhat: cikizés, rossz jegy, nehéz nap, szerelem, gúnyolódás, a tanároktól való félelem és az ő kielemzésük. Mindig próbálom kihívások elé állítani őket. Maga a színdarab úgy állt össze, hogy volt benne rengeteg mozgáselem, koreográfia is. Főként azért, mert azt tapasztalom, hogy a modern kor elhanyagolja a csapatmunkát, és a városi gyerek egyre kevésbé tud odafigyelni másra saját magán kívül. Fontos, hogy tudják, a színielőadás nem egyénektől, hanem mindenkitől függ. Itt tartunk most, és remélem, hogy jövőre még többen leszünk. Jómagam mindig a minőségre törekszem, a még jobbra, és remélem, ezt eltanulják tőlem. Az idén például már színes reflektorokat is kértem kölcsön, hogy a gyerekek még jobban megérezzék a színházi feelinget, hogy érezzék: nem csak úgy teszünk, mintha színházat csinálnánk, hanem ez tényleg az. Azután, ha lesz diákszínjátszó fesztivál, természetesen oda is megyünk – mondta a diákszínjátszó csoportok vezetője.