Hétfőn este nyílt meg az Óbecsei Városi Színház Kör Galériájában az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Szivárvány festőcsoportjának hagyományos kiállítása. A festőcsoport 2002-ben alakult meg a Petőfi-kultúrkör egyik szakcsoportjaként.
– Ez már a sokadik kiállításunk. Eddig szinte mindegyik tárlatunk egyforma volt, ezért az idén elhatároztuk, hogy eltérünk a megszokottól. Nemcsak ecsetet és festéket használtunk, hanem szabadjára engedtük a fantáziánkat. Mindenki tetszés szerint alkotott, ezért is kapta a kiállítás az Alternatív munkák címet. Kövek, tollak, fonál és kagyló is bekerült ezekbe az alkotásokba. Az egyik teremben az ilyen munkákat mutatjuk be, a másikban a hagyományos festményeket állítottuk ki – közölte Tót Kása Piroska, az óbecsei Szivárvány festőcsoport vezetője.
A Szivárvány festőcsoport tagjai minden évben két kiállítást tartanak Óbecsén. Az egyiket júniusban a Kör Galériában, a másikat pedig decemberben a Petőfi kultúrkörben.
– A hagyományos festmények az elmúlt években készültek, az újdonságokat viszont az elmúlt bő egy hónapban készítettük, kifejezetten erre a tárlatra. Csoportvezetőként nagyon élveztem az elmúlt időszakot, amíg végigkövettem az alkotás folyamatát, az ötlettől egészen a megvalósításig. Figyeltem, hogy a tagok mennyire voltak izgatottak, kreatívak, hogyan gyűjtötték az anyagot. Ez is bizonyítja, hogy a csoport aktív, mindenki egy irányba halad, fejlődik, van miért összejönnünk, barátkozunk és dolgoznunk. A csoport 23 tagja összesen 46 alkotást állított ki, tehát mindenki kettőt – tette hozzá Tót Kása Piroska.
A Szivárvány festőcsoport kiállítását június 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők az Óbecsei Városi Színház Kör Galériájában.

Nyitókép: A Szivárvány festőcsoport tagjai (Kancsár Izabella felvétele)