Az óbecsei Sólyom Lovas Rekreációs és Hagyományőrző Egyesület július 9-e és 12-e között tartja meg hagyományőrző lovastáborát, amelynek ezúttal is a Sólyom-tanya ad otthon.
A szervezők azoknak a gyermekeknek a jelentkezését várják, akik kalandra vágynak, és szívesen megismerkednének a természettel, továbbá a honfoglaló magyarság életmódjával és kultúrájával.
– A tábor ideje alatt a magyar népi kultúrába vezetjük vissza a gyermekeket, bemutatva a falusi emberek életét. Minden munkadarab, amelyet készítünk, kötődik a régiek életéhez. Arra törekszünk, hogy a tábor résztvevői ebben a néhány napban ne használjanak technikai eszközöket. A táborozókat az idén is íjászat, különféle kézműves-foglalkozások, lovaglás, lovaskocsikázás és sétatúra várja, emellett a tábor végén egy kisebb harci bemutatót is tartunk. Napi négy étkezés biztosított. 7–12 éves gyermekek jelentkezését várjuk – mondta Becsei Tímea, a tábor egyik szervezője.
A gyermekek június 8-ig jelentkezhetnek a hagyományőrző lovastáborba. További részletekkel kapcsolatban a 063/8327024-es (Becsei Árpád) és a 063/8250941-es (Becsei Tímea) telefonszámokon lehet érdeklődni.
