2024. május 9., csütörtök

Mitől sikeres a nő?

Nők a közéletben címmel tartottak beszélgetést Óbecsén

Hogyan tudja megállni a helyét egy nő a mindennapi életben? Hogyan tudja ellátni a mindennapos feladatait feleségként, anyaként és dolgozó nőként? Hogyan lehet sikeres egy nő? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbáltak meg választ adni a Nők a közéletben elnevezésű rendezvényen, amelyet hétfőn késő délután tartottak meg az óbecsei Than Emlékházban.

Kovács Elvirával és Szekrény Anettával, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltjeivel, Lovas Đijantával, az óbecsei Népkönyvtár igazgatójával és Bonifárt Noémi óbecsei vállalkozóval Szilágyi Edit beszélgetett.

Kovács Elvira 25 évesen lett a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője. Szerinte a nők sikerének titka a kisugárzás, az, hogy a nők melegsége, kedvessége, érzékenysége teljesen más, mint a férfiaké.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

– Ahhoz, hogy egy nő teljesíteni tudjon a munkahelyén vagy akár a közéletben, ahhoz biztosítani kell a hátteret, például egy jó partner vagy a szülők, tehát valakinek segítenie kell, ugyanis még mindig nem mostuk le magunkról a sok házimunkát meg az egyéb kötelezettségeket. A férjem kezdő politikusként ismert meg engem, tehát tudta, mit vállalunk közösen. Néha lelkiismeret-furdalásom a gyerekemet illetően. Megkérdezem tőle, haragszik-e azért, mert anya sokat van távol és nincs vele. Ő azt mondta, hogy nem, így nőtt fel, 9 évesen mostmár ezt megszokta. Arra törekszünk, hogy ha együtt vagyunk, az minőséges idő legyen – mondta Kovács Elvira.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje kifejtette, hogy egyre több a nő a politikában. Az, hogy eljutottak a 40 százalékos kvótáig, egy óriási eredmény, közölte.

Ahhoz azonban, hogy a minőségi változás látható legyen a különböző testületekben, segíteni kell a politikával foglalkozó nőket, ugyanis a teljesen újak meg vannak ijedve, képzéseket kell nekik biztosítani és bátorítani kell őket, hogy lehetnek olyan jó törvényhozók, önkormányzati képviselők, mint a férfiak.

A VMSZ életében is egy újfajta politizálás kezdődött meg, amikor 2009-ben megalakult a Női Fórum, tette hozzá Kovács Elvira.

Az óbecsei Szekrény Anetta először szerepel a VMSZ köztársasági parlamenti listáján, ahol a tizedik helyen szerepel.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

– Jelenleg polgármesteri tanácsadó vagyok itt, Óbecsén. A karrieremet lassan építettem, mindig nyitott voltam az új munkahelyekre. A munkahely miatt többször költöztem, képzéseken vettem részt. A női siker kulcsa a harmónia. Az a fontos, hogy minden egyensúlyban legyen: a család, a hivatás, a közösségi élet, a barátok. A nők sokoldalúak. Egy családban akkor boldog mindenki, ha a nő boldog, ez tény – közölte Szekrény Anetta.

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

(Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A rendezvényt a VMSZ Női Fórum óbecsei községi szervezete rendezte meg.

– Ez a rendezvényünk azért jött létre, mert úgy gondoljuk, hogy attól, hogy egy nő anya, feleség, attól még részt vehetnek a közéletben is. Meghívott vendégeink is éppen ez a tényt bizonyítják – mondta Sétáló Timea, a VMSZ Női Fórum óbecsei községi szervezének az elnöke.