2024. május 9., csütörtök

Támogatás a legkisebbeknek a magyar államtól

Több mint ötszáz babacsomag kerül kiosztásra Óbecse község területén

Óbecse község területén mintegy 530 babacsomagot osztanak ki a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából a 2020. január 1-je és a 2023. március 31-e között született gyermekeknek. Szerdán délután az óbecsei Csernyák, valamint a szintén helyi Nagy Kanász családok kapták meg a babacsomagokat, amelyeket Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke adott át.

– A koronavírus-világjárvány miatt 2020 óta nem osztották szét ezeket a babacsomagokat. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ebbe mi is bekapcsolódjunk, hiszen ha már van egy ilyen akció a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről, amely mégiscsak az első lépés a magyar kormány által folytatott nemzetpolitikában, amely gyakorlatilag a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkit felkarol valamilyen szinten, akkor nekünk az a legkisebb feladatunk, hogy házhoz visszük ezeket a csomagokat. Ily módon is támogatjuk őket, meglepjük a családokat, mert ez családlátogatásnak is betudható, és váltunk a családokkal, fiatal szülőkkel egy-egy mondatot az aktuális problémákról, kihívásokról, esélyekről. Ez nekünk is egy nagyon fontos visszajelzés – fogalmazott a községi képviselő-testület elnöke, aki hozzátette, hogy a helyi önkormányzat fontosnak tartja, hogy minél több fiatal vállaljon gyermeket, ennek érdekében pedig az idén szeptember elsejétől az önkormányzat átvállalta a szülőktől az óvodai költségeket, így a gyermekeknek teljesen ingyenes az óvodai ellátás.

Kancsár Izabella

Az óbecsei Nagy Kanász család legkisebb gyermeke is megkapta a babacsomagot, fotó: Kancsár Izabella

Az óbecsei Nagy Kanász Lászlónak és feleségének, Guzsvány Izabellának négy gyermeke van. Mint mondják, a hétköznapok rendszerezése szinte logisztika jellegű kihívással jár, de minden percét élvezik.

– Ez egy szimbólum maga, hogy az állam támogatja a családokat, tehát mint egy lépést, fontosnak tartom, hogy van ilyen gesztus. Inkább gesztus értéke van, mint anyagi, tehát ezt fontosnak tartom – mondta az édesapa.

 

A Csernyák családban az ikerlányok is megkapták a babacsomagot, fotó: Kancsár Izabella

A Csernyák családban az ikerlányok is megkapták a babacsomagot, fotó: Kancsár Izabella

A szintén óbecsei Csernyák családban az ikerlányok is megkapták a babacsomagot.

– Nagyon örülünk, és nagyon meglepődtünk, amikor Rita felhívott bennünket, és nagy megtisztelésnek érezzük a magyar államtól, hogy minket is megajándékoztak ezzel a csomaggal. Korábban megkaptuk a magyarországi anyasági támogatást és a babakötvényt. Emellett kaptunk már hazai ajándékcsomagot is, például drogériától – mondta Csernyák Andrea. Csernyák Huba elmondta, hogy a nyolc hónapos lányoknak köszönhetően nem unalmasak a hétköznapok.

Nyitókép: Kancsár Izabella