Ma este ér véget az idei Nemzetközi Folklórfesztivál Óbecsén (Bečej folk fest), amelyet a helyi Đido Művelődési Egyesület szervezett meg nyolcadik alkalommal a város központjában található Felszaba...
Óbecse
Pénteken és szombaton a fiataloké a főszerep Óbecsén, ugyanis Óbecse Község Ifjúsági Irodája a nemzetközi ifjúsági nap alkalmából színes programokkal várja/várta az érdeklődőket. A kétnapos rendezvény, amelyet a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság támogatott, Az önkéntesség csapatmunkát jelent elnevezésű projekt keretében valósult meg.
A péterrévei helyi közösség szervezésében az idén tizenegyedik alkalommal ünnepeltek falunapot Péterrévén. Az egész napos rendezvény, amelynek a Tisza-part adott otthont, már reggel nyolc órakor bi...
A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet megbízásából nyilvános felhívást tett közzé a bácsföldvári pravoszláv templom kulturális emlékművé nyilvánítására vonatkozóan.
Augusztus 18-án és 19-én tartják meg a hagyományos Szent István-napi rendezvényt Óbecsén a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében. A program p
Új szolgáltatással bővíti programját szeptembertől kezdve Óbecse Község Turisztikai Szervezete. Az alkalmazás a község nevezetességeit tárja majd a polgárok és a turisták elé egy virtuális túrán, í...

