2024. május 9., csütörtök

Az irgalmasság jegyében

Óbecse adott otthont a 21. Jézus-barát Gyalogtúrának

Szenttamás után az idén Óbecsén tartják meg a 21. Jézus-barát Gyalogtúrát, amelynek az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébánia ad helyet. Több mint háromszáz résztvevő jelentkezett, így két váltásban tartják meg a vajdasági magyar katolikus gyermekeknek szervezett nyári tábort. Az első táborlakók kedden érkeztek meg az alsóvárosi templomkertbe, és szombaton hagyták el azt.

Nagy Judit Topolyáról érkezett. 2011-ben táborozott először, 2013 óta pedig csoportvezetőként tevékenykedik.

– Táborozóként erős isteni jelenlétet éreztem, és szerintem ez az, ami miatt vissza is jöttem. Egyrészt azért, mert nekem ez sokat jelentett, és szeretném, ha a gyerekek is hasonlót tapasztalnának. Mindennap van szentmise, szentségimádás, és lehetőség van elvégezni a szentgyónást. Amikor látjuk, hogy tömegesen mennek gyónni, besorakoznak, ez azt bizonyítja, hogy ez valószínűleg elindított bennük valamit. Összesen 13 csoportban gyalogolunk. Az én csoportomban tizenegyen vannak, és van egy csoportvezető társam is – mondta Nagy Judit.

A tizenkét éves Kollár Lívia Bajmokról érkezett a táborba.

– Először veszek részt a táborban. A hittantanárnőm azt mondta, hogy így is olyan zárkózott kislány vagyok, jó lenne, ha egy kicsit szabadjára engedném a lelkemet. Ő ajánlotta a tábort, és ezúton is szeretném ezt megköszönni neki. Nagyon sokat adott nekem ez a rendezvény, sok új barátot szereztem, nagyok sok élménnyel gazdagodtam. Tetszenek ezek a hosszú séták, a sok beszélgetés és a játékok is – közölte a táborozó.

A tizenkét éves, szenttamási Horvát Fanni másodszor vesz részt a gyalogtúratáborban.

– Nekem az egyik legszebb élményem a tábortűz. Sok új barátot adott nekem a tábor, a csapatomban is sokan a barátaim lettek. Gyalogolás közben sokat beszélgetünk, első nap megtanultuk egymás nevét. Kifáradunk, meleg is van, de jól érezzük magunkat – mondta Horvát Fanni.

2003 óta szervezik a 12-től 18 éves korosztály számára a Jézus-barát Gyalogtúrát, amely három alappillérre épül: a vallásosságra, a barátkozási alkalomra és a próbatételre.

– Minden évben máshol tartjuk meg a tábort azzal a céllal, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium. Amikor az emberek látják, hogy ennyi gyerek van egy helyen, együtt imádkoznak, játszanak, csúnya szavak, egymás kigúnyolása és megvetése nélkül, bizony reményt szül sok ember szívében. Jelenleg több mint 30 csoportvezető dolgozik a fiatalokkal, valamint több mint 10 szakácsnő készíti az ételeket a gyerekek számára. A tábor szellemiségét tekintve első helyen Jézus áll, és a vele való kapcsolatunknak az elmélyítése. A második helyen pedig a barátkozásra való lehetőség. Szerves része a programnak a gyalogtúra, ahol 15–18 kilométeres távot tesznek meg a gyerekek. Ezzel az a célunk, hogy segítsük őket az önértékelésben, hogy a későbbiekben az akadályokkal bátrabban szembenézzenek. Minden évben választunk egy témát, az idei tábor témája az irgalmasság. Azt tapasztalom a gyerekekkel való foglalkozások során, hogy tudnak nagyon irgalmatlanok lenni egymással. Gúnyolódók, a másikat kinevetők, veszekedők, látjuk ennek a gyümölcsét a társadalomban is. Az érdem a hitoktatóké, hiszen rengeteget dolgoznak a gyerekekkel egész évben, ismerik a családokat, mi a táborban a befektetett munka gyümölcsével élünk. Mindez a szülőknek, hitoktatóknak köszönhető, akik mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a megfelelő körülményeket – fogalmazott ft. Balcsák Szilárd szabadkai plébános, a tábor szervezője, aki hozzátette, hogy a Jézus-barát Gyalogtúra jelenleg Vajdaság legnépesebb tábora.

Ft. Pósa László, az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébánia plébánosa elmondta, hogy Óbecse utoljára 2014-ben adott otthont a tábornak.

– Mindig is visszavártam őket, mert nagyon élvezem, amikor a templom és az templomudvar tele van gyerekekkel. Most is nagyon boldog vagyok ezekben a napokban. Húsz évvel ezelőtt jómagam is foglalkoztam táborokkal, azzal a tudattal, hogy ezek az együttlétek nagyon sokat alakítanak a gyerekeken és a felnőtteken is. Ez a pár nap együtt töltött idő jót tesz az embereknek, játszanak, kirándulnak, beszélgetnek, másrészt pedig megváltoztatja őket – közölte az óbecsei plébános.

A táborban bibliai jelenetekből készítettek előadást a gyerekek, amelyet utolsó este mutattak be. A Jézus-barát Gyalogtúra második tábora hétfőn kezdődik és július 21-ig, péntekig tart.

Nyitókép: Az első tábor résztvevői közös csoportképen (Fotó: Jézus-barát Gyalogtúra)