2024. május 9., csütörtök

Új napközi otthon Óbecsén

A fogyatékkal élő gyermekekkel és fiatalokkal szakemberek foglalkoznak

A napokban új helyen kezdte meg működését Óbecsén az értelmi és testi fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok napközi otthona a Sinđelić utca 99. alatt. Óbecse község önkormányzata a Munkaügyi, Foglalkoztatási, Veteránügyi és Szociálpolitikai Minisztériummal együttműködve mintegy 9,3 millió dinárt különített el ezeknek a személyeknek az ellátását és egyéb szükségleteit fedező költségekre.

A helyi önkormányzat 2016-ban indította el az említett szociális védelmi szolgáltatást, amely az óbecsei Szociális Védelmi Központnak köszönhetően valósult meg. Az illetékes minisztérium javaslatára e hónaptól kezdődően a Naša čuvarkuća Szociális Védelmi Intézmény vette át a megbízást.

– Megfelelő modellt találtunk annak érdekében, hogy az értelmi és testi fejlődésben akadályozott gyermekek és fiatalok találkozhassanak, részt vehessenek különféle programokban, és bekapcsolódhassanak a közösségi tevékenységekbe. Sokuk számára ez az egyetlen hely, ahol eltölthetik az idejüket az otthonukon kívül. Célunk, hogy az életüket, a mindennapjaikat ilyen és más módon, különféle tevékenységeken és tartalmakon keresztül gazdagítsuk. Emellett a munkaterápia részeként szakértők dolgoznak velük, akik figyelemmel kísérik az igényeiket. Fontos számunkra, hogy gyermekeink és fiataljaink a lehető legmagasabb színvonalú, minőségi programokban részesüljenek – közölte Vuk Radojević, Óbecse község polgármestere.

Óbecse község önkormányzata évente 58 millió dinárt különít el szociális védelmi szolgáltatásokra, amelyek magukba foglalják a személyes kísérőket, az otthoni segítségnyújtást és gondozást, valamint a népkonyhát.

– Az értelmi és testi fejlődésben akadályozott gyermekek és fiatalok napközi szociális szolgálatának indulásakor Óbecse azon kevés települések közé tartozott, amely felismerte ennek az érzékeny területnek a fontosságát. 2016 óta foglalkozunk ezeknek a gyermekeknek és fiataloknak a szocializációjával és szép eredményeket értünk el. A törvényi előírásoknak megfelelően a napközi ellátásra való jogosultság iránti kérelmeket a szülők és gondviselők a Szociális Védelmi Központban nyújtják be, ahol megkapják a szükséges nyomtatványokat, valamint tájékoztatást a benyújtandó dokumentumokról – mondta Ivona Božović, az óbecsei Szociális Védelmi Központ igazgatónője.

A Naša čuvarkuća Szociális Védelmi Intézmény jelenleg 20 személy ellátását tudja biztosítani. A szolgáltatást 6 és 26 év közötti gyermekek és fiatalok vehetik igénybe, akikkel szakemberek foglalkoznak.

– Napközi otthonunk célja a felhasználók alapvető szükségleteinek kielégítése, képességeik megőrzése, életkészségeik fejlesztése, hogy azokat más helyzetekben és a környezetükben is alkalmazni tudják. A napközi minden munkanapon 7-től 15 óráig működik. Reggelit, uzsonnát és ebédet is biztosítunk, és minden egyéb szolgáltatás, beleértve a foglalkozásokon felhasznált anyagokat és a felszereléseket is, számukra ingyenes – mondta Jelena Panić, a Naša čuvarkuća napközi otthonának vezetője, aki hozzátette, hogy várhatóan szeptember 1-jétől a napközi otthon szolgáltatásait igénybe vevőinek szállítását is megoldják.

Nyitókép: Új helyen kezdte meg működését a napközi otthon (Fotó: Óbecse község Facebook-oldala)