Régi korok nyomában

A magyarcsernyei Fehér Mihállyal régóta terveztük, szerveztük a beszélgetésünket, ugyanis mennyiség és minőség szempontjából is impozánsnak tekinthető régiségekből álló gyűjteménye van. Az ok, ami eddig hátráltatta találkozásunkat, hogy Mihály jelenleg inkább Bécsben él és dolgozik, és csak ritkán tudja előre megmondani, hogy mikor jön haza hosszabb időre. A legtöbb esetben is csak rövid időt tölt el itthon, néhány gyors kötelezettségét elintézi, és már megy is vissza.

Pályafutását itthon kéményseprőként kezdte, majd beállt a kőművesek közé, és Ausztriában is kőművesként dolgozik. Hobbijának, a régiségek gyűjtésének még 1969-ben látott neki, amikor a szomszédjával elcserélt egy pénzérmét. Megtetszett neki a dolog, és kutatni, figyelni kezdett, és azóta is, kisebb-nagyobb lendülettel, gyűjti őket.

– Csak az érmékből eddig körülbelül tizenháromezer darabot gyűjtöttem össze, de a ma forgalomban lévők is bele vannak számolva. A világ minden tájáról, Észak- és Dél-Amerikából, az Óceániáról, Ausztráliából, Ázsiából, Európából szerzett érmék tarkítják a gyűjteményem, szinte nincs olyan kontinens vagy ország, ahonnan nem szereztem be néhányat. Pár nappal ezelőtt ausztriai otthonomba Marokkóból hoztak pénzérméket. Ezenkívül rengeteg próbaverethez, emlékérméhez is hozzájutottam, frankokhoz, amelyeket királyok, császárok tiszteletére adtak ki egy-egy évforduló alkalmából, a kínai pénzérmék pedig különböző istenségek, például Confucius előtt tisztelegnek, de a Vatikánból pápai emlékérmékhez is hozzájutottam, sőt Szlovéniában kiadni tervezett eurós próbaveretekhez is, és mindezekhez az eredetiséget igazoló dokumentumok is hozzátartoznak – sorolta a gyűjtő.

Amikor beszélgetésünk arra a pontra kanyarodott, hogy mégis honnan gyűjtött össze ilyen értékeket, elmondta, hogy a bécsi piacokon némelyik eladó aprópénzért árulja azokat. Mint kiderült, ezeknek a pénzérméknek az eszmei értéke sokkal nagyobb, mint amennyit valójában érnek és kérnek értük. Hozzátette, hogy a közösségi oldalakon és a különböző adásvételi fórumokon is figyelemmel kíséri a hazai értékesítéseket, de ha itthon akar ilyesmit vásárolni, akkor mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Mihály elmondta azt is, hogy a csernyeiek is tudják, hogy gyűjti ezeket, így ha találnak valamit, vagy hozzájutnak valamihez, szívesen odaadják neki, mert tudják, hogy megvigyázza.

– Rengeteg értéket őrzök, könyveket, hadinaplókat, több száz régi fényképet, leveleket, értékpapírokat, adásvételi szerződéseket, nyugtákat, papírpénzeket, különböző tárgyi emléket, amit a faluban találtam vagy a helyiektől kaptam, esetleg Bécsben vásároltam, s ezeket mind itthon tartom. Az emberek mindig felkeresnek, ha valami érdekességre bukkannak, mert tudják, hogy nem kereskedem velük, és aki csak ismer, az tudja, hogy ami hozzám kerül, azt becsülettel megvigyázom – húzta alá Fehér Mihály.

A kitérő után néhány értékesebb érmét is mutatott, amit Magyarcsernyén és a határában talált.

– Négy római kori és három honfoglalás kori, tehát Könyves Kálmán-érmét találtam a faluban, illetve a környéken. De több ismerősömnél láttam vörös rézkrajcárokat is Mária Terézia idejéből. A kutatásaim szerint Csernyén nyolc, kimondottan jó régészeti lelőhely lenne a kőkorszaktól egészen a XIII. századig. A kőkorszakból pattintott követ őrzök. Amikor megtaláltam, gyanúsnak tűnt, ezért hazahoztam. Látszott rajta, hogy pattintva, ütve, alakítva lett. Hivatásos régész ismerőseim is látták, ők erősítették meg azt, hogy az a tárgy pattintott kő – tette hozzá a gyűjtő.

Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy a bronzkorból cserépedényeket talált, mások pedig lándzsafejeket. A szarmata korból kovácsolt lándzsákat és kőbaltákat találtak a faluban és a környékén, valamint cserépedényeket, amelyeken látszódik, hogy kézzel készültek.

– A bronzkori lándzsát és a kovácsoltvas-lándzsát is a falu területén találtuk. Az egyik háznál az alapok kiásása során egy kis kelyhet találtak, sőt ugyanott a ház tulajdonosai a zöldséget egy először furcsának tűnő tárggyal szedték fel, amiről rögtön kiderült, hogy lándzsafej. Elkértem tőlük, és ők ideadták. Azt is elmondták, hogy a kertjükben találták. Az egyik kőbaltát a falu területén kívül, Tóba felé menet a vadászok találták meg. A másikra egy földműves bukkant rá munka közben, és bedobta a szerszámos ládájába, mert nem tudta, mit kezdjen vele. Egyszer beszélgettünk az ilyen régi tárgyakról, és az ember azt mondta, hogy mutat nekem valamit, amit évek óta a szerszámos ládájában őriz, de ő nem tudja, mi az, hátha én tudom, mire szolgál. Kiderült, hogy az is kőbalta. Egy másik földműves ismerősöm munka közben, Tóba és Csernye között talált még egy baltát és egy érmét is a középkorból. Mindez azért érdekes, mert azt mondják, hogy erre valamikor nem laktak. De ezek a tárgyi bizonyítékok, régészeti leletek ennek az ellenkezőjére utalnak, tehát, ha folyamatosan nem is, de szakaszosan biztosan éltek a környéken valakik – hangsúlyozta Mihály.

Amikor szóba került a jövő, a gyűjtő elmondta, hogy akkora mennyiségű értéket őriz, amellyel egy egész tájházat meg tudna tölteni. Ennek hiányában azonban legvalószínűbb, hogy házának a padlásterét fogja átalakítani.

– Régóta gondolkodom azon, hogy a tetőteret átalakítom múzeummá. De ez még a jövő zenéje – zárta gondolatait Fehér Mihály.