2024. május 10., péntek

Folyik a távfűtő vezetékek cseréje

A fűtési idény befejeztével a nagykikindai Toplana távfűtő közvállalat hozzálátott a távfűtő vezetékek felújításához. Eddig a Mikronaseljén, a Nagy Miloš, valamint az Uglješa Terzin utcában végezték el a távfűtő csövek cseréjét, a napokban pedig a központ egyik bejáratánál, az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom közelében láttak neki a munkálatoknak.

A beruházásnak az előzetes tervek alapján július elején kellene befejeződnie, de ezek a határidők gyakran eltolódnak az ásás során tapasztalt fennakadások miatt, számolt be a munkálatokról Dušan Marjanov, a közvállalat megbízott igazgatója.

– A jelenleg felújítás alatt álló csőrendszer 40 éves. Az útvonal a római katolikus templom közelében található és 90 méter hosszú, így pontosan 180 méter csövet helyezünk el. A cserével, reméljük, felgyorsítjuk a hőenergia eljuttatását a fogyasztókhoz – mondta Marjanov.

Mint az kiderült, augusztus folyamán még egy útkereszteződésben szeretnék felújítani a rendszert.

– Reményeink szerint ezekkel a karbantartásokkal minimalizálni tudjuk a rendszer hibáit. A fűtési szezon kezdete előtt, szeptemberben, a karbantartási terv és program részeként az alállomások kazánjait nézzük át, rendszerellenőrzéseket fogunk végrehajtani, és kicseréljük az esetleg hibásnak tűnő alkatrészeket – mesélte a megbízott igazgató.
Visszatekintve az előző fűtési idényre, elmondta, hogy habár később kezdődött, és tovább is tartott, összességében elégedett.

– Tavaly a fűtési idény, a kormány döntésével összhangban, tizenöt nappal később kezdődött, áprilisban pedig az időjárási körülmények nem kedveztek a leállásnak, így tovább fűtöttünk. Ahogyan az a fogyasztóink számára is feltűnt, az április 15-e utáni fűtési költségeket a közvállalat térítette meg – zárta gondolatait Dušan Marjanov.

Nyitókép: A távfűtő vezetékek cseréje a katolikus templom körül zajlik (Fotó: Vidács Hajnalka)