A cikkhez tartozó fotógalériánk ITT érhető el.
Negyedik regionális lakossági fórumát tartotta meg a Vajdasági Magyar Szövetség Nagykikindán, az Egység Művelődési Egyesület színháztermében. Az eseményen beszédet mondott dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, valamint Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes. Az eseményen szó esett az április 12-ei magyarországi országgyűlési választásokról, az ősszel esedékes MNT-választások jelentőségéről, valamint a VMSZ eddig elért eredményeiről.
‒ A Vajdasági Magyar Szövetség a szórványban is erőt képvisel – fogalmazott dr. Pásztor Bálint, majd hozzátette, hogy ehhez arra van szükség, hogy minden választáson jól szerepeljenek.
‒ Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP az elmúlt 16 évben bizonyította, hogy a határon túli magyarok és azon belül a vajdasági magyarok partnerek, és hogy a mi igényeink, elvárásaink és a vágyaink számítanak Budapesten. Erre a legjobb bizonyíték Nagykikindán az egykori Boldogasszonny Iskolanővérek rendháza, ami magyarországi támogatással szintén az Egység Művelődési Egyesület tulajdonává vált tavaly. Ez is azt bizonyítja, hogy a nagykikindai magyaroknak az elképzelései, az álmai milyen komolyan számítanak a Vajdasági Magyar Szövetségnek is, de ami ennél fontosabb, Magyarország kormányának is – fogalmazott a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
‒ Ahhoz, hogy ez így maradjon, arra van szükség, hogy Magyarországnak a továbbiakban is nemzeti kormánya legyen. Hogy a mi ügyeink jól haladjanak, ahhoz két dologra van szükség. Az egyik az, hogy a VMSZ erős maradjon tömbben és szórványban egyaránt. Hogy önkormányzati, tartományi és országos szinten is mindenhol jelen legyenek a VMSZ politikusai. Nem a fotel miatt, nem a tisztség miatt, hanem azért, hogy a magyar ügyeknek legyen gazdája. A másik tényező, ami ugyanennyire fontos, az pedig az, hogy Magyarországnak egységes nemzetben gondolkodó kormánya legyen, és egy olyan miniszterelnöke, aki a Magyarországon élő magyarokkal egyenrangú közösségként tekint a vajdasági magyarokra, és hogy odafigyeljen elképzeléseink megvalósítására, a projektjeink támogatására. Mi generációk óta – ragaszkodva nyelvünkhöz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz – őrizzük a magyarságunkat, és Magyarország kormánya segíti az elképzeléseink megvalósítását – mondta dr. Pásztor Bálint.
Dr. Juhász Bálint arról beszélt, hogy a VMSZ 1996 óta a vajdasági magyar közösség legsikeresebb pártja.
‒ Jelenleg három önkormányzatban van polgármesterünk, kilenc tartományi képviselővel és hat országos képviselővel büszkélkedünk. Ezek a számok az eszközei a vajdasági magyar közösség megmaradásának. Mit jelent ez a biztos pont Nagykikinda vonatkozásában? A Fejős Klára Általános Iskola felújítása egy olyan projekt, amire azt mondták a helyiek, hogy közösségi prioritás. Ennek köszönve az a 200 diák – köztük a 40 magyar ajkú –, aki ebbe az iskolába jár, vélhetően az év végén újra birtokba veheti a modern, minden igénynek megfelelő, felújított épületet – fogalmazott, majd folytatta:
‒ A szlogenünk második pillére ez a biztos választás. Ezt átvettük a magyarországi választások szlogenjei közül, a Fidesz–KDNP szlogenjét választottuk, hiszen meggyőződésünk, hogy a vajdasági magyar közösség és az egyetemes magyar nemzet számára ők a biztos választás. Ennek legjobb példája a VMSZ és a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programja. Közép-Bánátban 1300 projekt valósult meg, 14 millió eurónyi támogatásban részesült Nagykikinda, Nagybecskerek, Begaszentgyörgy és a többi önkormányzat. Nagykikindán 9 család költözött önálló otthonba, 22 vállalkozás tudott fejlődni. A szórványban Magyarcsernye mellett Torda és környéke a zászlóshajó: 19 házvásárlás, 11 vállalkozás és közel 400 mezőgazdasági termelő jutott támogatáshoz.
Nemzetpolitika vonatkozásában pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk: 2010 óta a magyar állampolgárság könnyített megszerzésére, gazdaságfejlesztési programra, intézményeink fenntartására, művelődési egyesületeink támogatására és oktatási intézmények támogatására. Csak Közép-Bánátban 680 egyetemi hallgató kapott az elmúlt pár évben ösztönző támogatást. Az Európa Kollégiumban nyugati körülmények között alhatnak, tanulhatnak a diákjaink. Én azt gondolom, hogy a kapaszkodókat, amelyek rendelkezésre állnak, meg kell becsülni, meg kell óvni, és biztosítani kell a következő időszakban is – tette hozzá dr. Juhász Bálint.
A nagykikindai találkozón Tóth Zoltán a bánáti szórványközösségek fontosságáról beszélt.
‒ Mindannyian tudjuk, hogy a szórványlét mit takar, milyen napi gondokkal, problémákkal kell megküzdenünk, ezért nagyon fontos, hogy egységben gondolkodjunk. Nap mint nap küzdünk azért, hogy megőrizzük a nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat, identitásunkat. Tesszük ezt minden nap. Amikor szükségünk van az összefogásra, akkor összefogunk. Most is egy ilyen időszak előtt állunk. Azt valljuk, hogy mi, határon túli magyarok az egységes egyetemes magyarság része vagyunk, ebből kifolyólag felelősséggel tartozunk nemcsak az itt élő magyar közösségek jövőjéért, hanem az anyaországban élő magyarságért is – tette hozzá Tóth Zoltán.
Megtelt a tér (Fotó: Ótos András)
Dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség 1996 óta a vajdasági magyar közösség legsikeresebb pártja.
‒ Jelenleg három önkormányzatban van polgármesterünk, kilenc tartományi képviselővel és hat országos képviselővel büszkélkedünk. Ezek a számok az eszközei a vajdasági magyar közösség megmaradásának. Mit jelent ez a biztos pont Nagykikinda vonatkozásában? A Fejős Klára Általános Iskola felújítása egy olyan projekt, amire azt mondták a helyiek, hogy közösségi prioritás. Ennek köszönve az a 200 diák, köztük a 40 magyar ajkú diák, aki ebbe az iskolába jár, vélhetően az év végén újra birtokba vehetik a modern, minden igénynek megfelelő, felújított épületet – fogalmazott, majd folytatta:
‒ A szlogenünk második pillére ez a biztos választás. Az ember, ha picit elgondolkodik, rájön, hogy ezt átvettük a magyarországi választások szlogenjei közül, és nem véletlenül a Fidesz-KDNP szlogenjét választottuk, hiszen meggyőződésünk, hogy a vajdasági magyar közösség és az egyetemes magyar nemzet számára biztos választás a Fidesz-KDNP listája, azaz a nemzeti kormány. Ennek legjobb példája a Vajdasági Magyar Szövetség és a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programja. Közép-Bánátban 1300 projekt valósult meg, köszönve a 14 millió eurónyi támogatásnak Nagykikinda, Nagybecskerek, Begaszentgyörgy és a többi önkormányzat területén. Nagykikindán 9 család költözött önálló otthonba, 22 vállalkozás tudott fejlődni. A szórványban Magyarcsernye mellett Torda és környéke a zászlóshajó: 19 házvásárlás, 11 vállalkozás és közel 400 mezőgazdasági termelő jutott támogatáshoz. Magyarország kormánya, a Fidesz-KDNP a biztos választás, mivel a nemzetpolitika vonatkozásában pontosan tudjuk, hogy tőlük mire számíthatunk: 2010 óta a magyar állampolgárság könnyített megszerzésére, gazdaságfejlesztési programra, intézményeink fenntartására, művelődési egyesületeink támogatására és oktatási intézmények támogatására. Csak Közép-Bánátban 680 egyetemi hallgató kapott az elmúlt pár évben támogatást ösztönző támogatást. Az Európa Kollégiumban nyugati körülmények között alhatnak, tanulhatnak a diákjaink. Én azt gondolom, hogy a kapaszkodókat, amelyek rendelkezésre állnak, meg kell becsülni, meg kell óvni és biztosítani kell a következő időszakban is – tette hozzá dr. Juhász Bálint.
A nagykikindai találkozón a bánáti szórványközösségek találkoztak
‒ Mindannyian tudjuk, hogy a szórványlét mit takar, milyen napi gondokkal, problémákkal kell, hogy megküzdjünk, ezért nagyon fontos, hogy egységben gondolkodjunk. Nap mint nap küzdünk azért, hogy megőrizzük a nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat, identitásunkat. Tesszük ezt minden nap. Amikor szükségünk van az összefogásra, akkor összefogunk. Most is egy ilyen időszak előtt állunk. Mi azt valljuk, hogy határon túli magyarok az egységes egyetemes magyarság része vagyunk, ebből kifolyólag felelősséggel tartozunk nem csak az itt élő magyar közösségek jövőjéért, hanem az anyaországban élő magyarságért is – tette hozzá Tóth Zoltán.
Nyitókép: Dr. Juhász Bálint, Tóth Zoltán, dr. Pásztor Bálint (Fotó: Ótos András)



