Az Európai Unió támogatásával, az EU INTEGRA – Az EU támogatása az integrált területi fejlesztéshez elnevezésű programban Nagykikinda városa megkezdte az önkormányzat térségére vonatkozó területfejlesztési stratégia kidolgozását. A program az Európai Integrációs Minisztérium együttműködésével valósul meg.
A felek első közös egyeztetését kedden tartották meg Nagykikindán, amelyen Mladen Bogdan polgármester együttműködési megállapodást írt alá az EU INTEGRA program képviselőivel. A megállapodás megerősíti a partnerek elkötelezettségét a területfejlesztési stratégia közös kidolgozása és a további szakmai együttműködés terén. A város a folytatásban szakmai és technikai támogatást kap a területfejlesztési stratégia kidolgozásához. A dokumentum célja, hogy meghatározza a város jövőbeni fejlődésének fő irányait, és hosszú távú, fenntartható keretet adjon a fejlesztéseknek.
A polgármester a sajtótájékoztatón nyomatékosította, hogy az aláírt dokumentum nemcsak formális megegyezés, hanem a város modernizálásának záloga. Hozzátette, hogy a hosszú távú tervezés szempontjából fontos, hogy Nagykikindát partnerként ismerjék el a programban. Elmondása szerint az üzleti élet, a gazdaság, a kultúra, a turizmus képviselői és a polgárok is részt vesznek a fejlesztésben, hogy a folyamat átlátható legyen, a prioritások pedig reálisak. Nagy hangsúlyt kapnak az infrastrukturális beruházások, az úthálózat, a vonzó befektetői légkör kialakítása, valamint a sport-, kulturális és gyermeklétesítmények.
‒ A célunk, hogy pontosan feltérképezzük a főbb kihívásokat és a közeljövőben megvalósítható beruházásokat. Nem olyan terveket akarunk, amelyek a fiókban végzik, hanem egy olyan stratégiát, amely közvetlenül befolyásolja a gazdasági növekedést, a jobb infrastruktúrát és a polgáraink életminőséget – mondta Bogdan.
Az Európai Unió által támogatott, az ENSZ Projekt-szolgáltatási Hivatala, valamint a Városok és Községek Állandó Konferenciája (SCGO) által végrehajtott program Nagykikindát Szerbia 11 kulcsfontosságú területének egyikévé választotta a projekt szempontjából. Olivera Kostić, az EU INTEGRA program vezetője elmondta, hogy erre a 4 éves programra 11 önkormányzatot választottak ki, köztük Nagykikindát.
‒ Miután elkészül a stratégia, partnnnnereink azonnal kiírják a megvalósítására vonatkozó pályázatot, ami azt jelenti, hogy a sikeres pályázó rögtön jelentezhet a kiemelt projektek megvalósításához szükséges forrásokra – magyarázta Olivera Kostić.
Mint az kiderült, ez a megközelítés az Európai Unió kohéziós politikájának mechanizmusain alapul, azzal a céllal, hogy a helyi önkormányzatok felkészültek legyenek a jövőbeli európai alapok és egyéb finanszírozási források felhasználására.
Nyitókép: A megállapodást Olivera Kostić, az EU INTEGRA program vezetője és Mladen Bogdan polgármester írta alá/Vidács Hajnalka


