2024. április 20., szombat

A jobb életkörülmények biztosításán fáradoznak

Tóth Zoltánnal, a szajáni helyi közösség tanácsának elnökével az idei terveikről beszélgettünk

Míg Szajánban a tavalyi év során két kisebb utca útszerkezetét murvakővel javították ki, illetve mart aszfalttal tették járhatóbbá a határutakat, addig idén az óvoda tetőszerkezetének a teljes körű felújítását, továbbá a művelődési ház fűtési rendszerének korszerűsítését tervezik, illetve folytatják a közutak és a földutak rendezését. A helyi közösség folyamatosan a jobb életkörülmények teremtésén dolgozik, lehetőségeik és anyagi kereteik függvényében, erősítette meg Tóth Zoltán, a szajáni helyi közösség tanácsának elnöke.

– A helyi közösségünk az idei évre kilencmillió-háromszázezer dináros költségvetéssel számolt, amelyből fedezni tudjuk az alkalmazottaink fizetését, illetve a szokásos kiadások mellett a helyi közösséghez tartozó épületek kisebb karbantartását is – kezdte a beszámolóját a tanácselnök. 

Mint az kiderült, az idei év során a faluban az egyik legfontosabb beruházás a Mézeskalács Óvoda tetőjének a felújítása lesz, amelyre a nagykikindai önkormányzat tizenötmillió dinárt irányozott elő.

– Az épület három évtizede épült, és azóta nem is végeztek nagyobb beruházást rajta. A tető beázik, éppen ezért nagyon remélem, hogy idén sikerül ezeket a munkálatokat elvégezni. A művelődési házba két energiatakarékos gázkazán megvásárlását és beépítését terveztük erre az évre, amelyre a nagykikindai önkormányzat hatmillió dinárt fog majd adni. Folytatni szeretnénk a rövidebb utcák útszerkezetének javítását is, mivel tavaly kimaradtak: a Hunyadi Jánosét, a Kraljević Markóét és az Užičkáét – mondta Tóth.

A tanácselnök arra is kitért, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a helyben működő civil szervezeteket is támogassák a lehetőségeikhez mérten. Támogatására a helyi közösség több mint kétmillió dinárt fordít 2024-ben.

– Idén is szeretnénk megszervezni a Húsvéti Népi Játékok elnevezésű rendezvényüket, az Észak-bánáti Aratóünnepséget, a nemzetközi főzőversenyünket és a falunapot Szent Istvánkor –  sorolta a tanácselnök.

Annak ellenére, hogy Szajánban is érezhető a fogyatkozás, az óvodába és az iskolába minden évben el tudják indítani a magyar tannyelvű osztályokat. Tóth Zoltán véleménye szerint az iskola működése a falu jövőbeli fejlődésének a záloga.

– Jelenleg húsz óvodásunk van, a Móra Károly Általános Iskolában pedig hatvan diák tanul. A szajáni helyi közösség már évek óta minden évben megajándékozza az újszülötteket egy-egy kisebb fenyőfával karácsony előtt. Az utóbbi években az újszülöttek száma hét és tizenkettő között mozgott, ami reményt ad a számunkra arra vonatkozóan, hogy meg tudjuk őrizni az általános iskola magyar tagozatait. Reméljük, hogy ezek a számok megmaradnak, de én jobban örülnék annak, ha emelkednének, mert a falu további fejlődése és erősödése érdekében meg kell őriznünk az oktatási intézményeinket – hangsúlyozta Tóth.

Mint az kiderült, a nagykikindai önkormányzat területére majdnem kétmillió eurónyi beruházás került a Prosperitati Alapítvány pályázatai által. A sikeres pályázatok révén támogatáshoz jutottak a mezőgazdasági termelők, a vállalkozók, illetve a fiatal házaspárok, akik falusi házat vásárolhattak.

– Ez egy nagyon jó program, hiszen azt a célt szolgálja, hogy a fiatal házaspárok itthon leljenek otthonra, és itthon boldoguljanak. Szajánban az a probléma, hogy egyre nehezebb olyan eladó házat találni, amely minden pályázatban meghatározott elvárásnak megfelel, ettől függően hiszem, hogy lesz még pályázási lehetőség az alapítványnál – zárta gondolatait Tóth Zoltán.

Nyitókép: Tóth Zoltán, a szajáni helyi közösség tanácsának elnöke (Fotó: Vidács Hajnalka)