2024. május 9., csütörtök

Fennakadások a távfűtési szolgáltatásban

A Nagykikindai Toplana távfűtő közvállalat több fennakadást is tapasztalt az elmúlt napokban. Mint azt egy közleményben ismertették kedden, előre nem látható fennakadások miatt a Putnik vajda utca 3. alatti épület előtt szükségesnek bizonyult a távfűtési vezetékek cseréje. Éppen ezért az érintett és a Dimitrije Tucović utca kereszteződését egészen a Dušan Vasiljev Gimnáziumig, valamint Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskoláig lezárták. A javítási munkálatok előreláthatóan a jövő keddig, azaz január 30-áig tartanak, éppen ezért ezen a szakaszon a távfűtés is szünetel a fennakadások megszüntetéséig. A sofőröket fokozott óvatosságra és odafigyelésre intik ezen a szakaszon.

Szerdán a közvállalat két újabb közleményt juttatott el a szerkesztőségünkhöz, melyben arról tájékoztatják a fogyasztókat, hogy a délután, illetve csütörtökön 10 órakor a központban fellépett fennakadások miatt, illetve az SDK épülete előtt végzett javítási munkálatok miatt a távfűtés szünetel a főtéren, ami érinti a Fejős Klára Általános Iskolát, a Piacteret, a Mezőgazdasági Szövetkezetet, a Nagykikindai Kultúrközpontot, a Dušan Vasiljev Gimnáziumot, valamint Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolát, illetve a Putnik vajda utcát az 21-es házszámtól a 23-ig. 

Nyitókép: Az elmúlt időszakban a város több pontján is cserélték a vezetékeket (Fotó: Vidács Hajnalka)