2024. május 12., vasárnap

Ünnepelnek Szajánban

Hetvenöt éves az Ady Endre Művelődési Egyesület

Az idén Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület az idén fennállásának 75. évfordulóját ünnepli. Ebből a jeles alkalomból egyesületük szeptember 30-án, szombaton 19 órai kezdettel ünnepi műsort tart a szajáni művelődési házban.

– Az est egy tárlat megnyitójával kezdődik, amelynek célja visszatekinteni, összegezni az elmúlt 75 év történéseit. Ezt követően a színháztermünkben ünnepi műsorral készülünk, amelyben közreműködnek egyesületünk tagjai, a szajáni Móra Károly Általános Iskola diákjai és felkészítő pedagógusai, az Árpádhalmi Közösségi Tér és Könyvtár tagjai, valamint a bácsgyulafalvai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület citerazenekara – számolt be napilapunknak Benyócki Sára, a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke.

A program támogatói a Magyar Nemzeti Tanács, Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és Szaján helyi közössége.

belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szívesen várnak.