2024. október 13., vasárnap

Már lehet jelentkezni

Magyarcsernyén a tizenhatodik Kalácsfesztiválra készülnek

A magyarcsernyei Hagyományápoló és Gasztronómiai csoport az idén tizenhatodik alkalommal szervezi meg a Kalácsfesztivált. A rendezvényt augusztus 6-án tartják meg, és már várják a csapatok jelentkezését. A megmérettetés részleteiről Szilágyi Sándor, az egyesület elnöke számolt be napilapunknak.

– A csapatok két kategóriában versenyezhetnek: otthonról hozott kalácsokkal, melyeket a tűzoltóotthon nagytermében állíthatnak ki, és frissen sütött bélesekkel, melyeket a szabadtéri kemencénkben sütünk ki. A bélesek tölteléke, ízvilága szabadon választható. Ami az otthonról hozott kalácsokat illeti, fontos, hogy minél hagyományosabbak legyenek. Tehát nem cukrászkölteményeket várunk, hanem igazi régies, magyaros, hagyományos kalácsokat – tette hozzá az elnök.

Jelentkezni és bővebb tájékoztatást Bugyi Erzsébetnél lehet kérni a 069/54-65-327-es telefonszámon, augusztus 5-éig. A szervezők ötfős csapatok jelentkezését várják, a részvételi díj csapatonként 500 dinár, amelyben benne van az ebéd ára is. Amennyiben nagyobb csapat jönne, az sem gond, de minden további fő után plusz 100 dináros részvételi díjat kell befizetni.

A bélesek elkészítéséhez az alapanyagokat a csapatoknak kell biztosítaniuk, a kisütés pedig a Magyarcsernyei Hagyományápoló és Gasztronómiai Csoport feladata lesz.

Nyitókép: A tavalyi hagyományos kalácsok kiállítása (Fotó: Vidács Hajnalka)