2024. május 9., csütörtök

Az aratás ünnep

Negyvenedik alkalommal tartottak aratóversenyt Muzslyán

Lendületet vett a búza aratása Bánátban. Közben újra megrendezik a hagyományos aratóünnepségeket is, melyet a Muzslyai Réten szombaton immár negyvenedik alkalommal tartottak meg. Az aratóverseny néven számon tartott rendezvénynek elsősorban bemutató jellege van. Az a célja, hogy ne merüljön feledésbe a kézi kaszálás hagyománya.

Az aratóverseny kezdetén Kalapis Sztoján muzslyai plébános megáldotta a búzaföldet és a résztvevőket. A rendezvényt pedig Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője nyitotta meg.          

– Az aratás az ünnep. Nagyon fontos és manapság hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ezért is különösen értékes, hogy a muzslyaiak már negyven éve emlékeztetik saját magukat és bennünket is arra, hogy az aratás ünnep és ünnepeljük a kitartó, a befektetett munkát, hogy mindig meghozza a gyümölcsét. Emlékeztet bennünket arra, hogy mindent, amit a jó Isten ad, szeretettel fogadjuk és becsüljük meg – mondta Juhász Bálint.

A rendezvényt Juhász Bálint nyitotta meg (Fotó: Kecskés István felvétele)

A rendezvényt Juhász Bálint nyitotta meg (Fotó: Kecskés István felvétele)

A rendezvény elindítói között volt Palatinus Aranka helytörténész is.

– A célt, hála Istennek, elértük. Hisz az emberöltőben, egy ember életében negyven év nem kis idő, és még ma is él a rendezvény. Sőt mind többen és többen a negyven év leforgása alatt bekapcsolódtak és valódi népünnepélyé alakult ez a rendezvény – mondta Palatinus Aranka. 

A Dobó család harminc éve állandó résztvevője az aratóversenynek. A csapatukban pedig mindig vannak fiatalok. Mint ahogy Dobó József hangsúlyozta, szeretnénk továbbadni azt a hagyományt a fiataloknak, hogy lássák, milyen nehezen jutottak elődeink a mindennapi kenyérhez, amit ma nem becsülünk meg kellőképpen.    

A 85 éves Szarvák Júlia emlékszik az egykori aratásokra, de részt vesz a hagyományos betakarítást bemutató rendezvényeken is.

– Valamikor régen, a „szegény világban” is arattunk. Kézzel kellett akkor mindent elvégezni. A koszt pedig krumpli volt, aludttej, szalonna, vöröshagyma és kenyér. Erre az alkalomra együtt volt a család: apám volt a kaszás, anyám szedte a markot, mi gyerekek mentünk utána – amit tudtunk, azt csináltuk – mesélte.

Az idei rendezvényen 15 csapat vett részt. Volt mezőgazdasági vásár, a kistermelők is bemutatták a termékeiket, valamint horgász- és halászléfőző versenyt is szerveztek. Palatinus Ervin, a muzslyai helyi közösség tanácselnöke szerint a rendezvény folyamatos megszervezése a muzslyaiak összefogásáról és élni akarásáról tanúskodik.

Nyitókép: Az aratás összehozta a családokat (Fotó: Kecskés István felvétele)