2024. május 9., csütörtök

Ne ismétlődjön meg soha!

A bánáti zsidók deportálására emlékeztek Nagybecskereken

Nyolcvankét évvel ezelőtt 1288 bánáti zsidót deportáltak uszályokon Nagybecskerekről a belgrádi gyűjtőtáborokba. Sokuknak ez volt az utolsó útja. Erre az eseményre emlékeztek tegnap a felújított nagybecskereki zsidó emléktemetőben és a Városi Népmúzeumban.

A második világháború kezdetén Bánátban 4113 zsidó nemzetiségű polgár élt, abból Nagybecskereken 1300-an voltak. Közülük csak mintegy 100-an kerülték el a deportálást, és 1200-an örökre eltűntek a városból. A Béga folyón 1941. augusztus 18-án szállították el őket Belgrádba, onnan pedig a németországi fogolytáborokba. A német hatóságok 1941 nyarán szétrombolták az 1896-ban épült nagybecskereki zsinagógát is.
A múlt század nyolcvanas éveinek elején Nagybecskereken felszámolták az autóbusz-állomás közelében levő zsidó temetőt. Ennek az igazságtalanságnak a jóvátétele volt a zsidó emléktemető felállítása a helybeli református temető egyik parcelláján. Pénteken itt egy emlékművet lepleztek le, amelyen a zsidó áldozatok névsora szerepel. A megmaradt emlékkeresztek pedig a körbe vannak állítva.

Ljiljana Popov és Aleksandra Ben Ari leleplezi az emlékművet (Fotó: Kecskés István)

Ljiljana Popov és Aleksandra Ben Ari leleplezi az emlékművet (Fotó: Kecskés István)

Az emlékművet Ljiljana Popov, a Nagybecskereki Zsidó Hitközség elnöke és Aleksandra Ben Ari, Izrael szerbiai nagykövetének a helyettese leplezte le. Alkalmi beszédet mondott Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere és Isak Asiel szerbiai főrabbi. Mindketten az emlékezés fontosságát hangsúlyozták, azért, hogy ne ismétlődhessenek meg az ilyen események. A megemlékezőktől megható szavakkal vett búcsút a bánáti zsidók elleni megtorlás legidősebb túlélője, a 101 éves dr. Kovács Teodor, aki a deportálást megelőzően négy hónapot töltött a nagybecskereki fogházban.

Az emlékművet megkoszorúzta Izrael belgrádi nagykövetségének a küldöttsége, Nagybecskerek város képviselete, a szerbiai zsidó hitközségek képviselői, valamint a horvátországi Split város zsidó közösségének a küldöttsége.

A megemlékezés keretében a nagybecskereki Városi Népmúzeumban tegnap megnyílt a Hermann Helfgott (1913–2002), beodrai születésű és Izraelben elhunyt utolsó nagybecskereki rabbi életét bemutató kiállítás. 

Nyitókép: Ljiljana Popov és Aleksandra Ben Ari leleplezi az emlékművet (Fotó: Kecskés István)