2024. május 8., szerda

Magolás helyett gondolkodni

Három év kihagyás után Muzslyán újra megtartották a Logika tábort

Három év szünet után Muzslyán a héten újra megtartották a Logika tábort, amelynek immár nyolcadik alkalommal adott otthont a helybeli Szervó Mihály Általános Iskola. A pénteken este záruló táborba mintegy negyven felsős elemista érkezett Tordáról, Magyarcsernyéről, Magyarittabéről, Torontálvásárhelyről, Törzsudvarnokról és Muzslyáról.
Négy csoportba osztva a gyerekek különböző témakörű foglalkozásokon vehettek részt. Voltak logisztorik, nyelvi játékok, volt matematikai logika, mindennapok logikája. Az idén a legnépesebb a tordai iskolások különítménye volt.

– Azért választottam ezt a tábort, mert még sosem voltam és meg akartam nézni, hogy milyen is valójában. Úgy gondolom, egy kis tanulás soha sem árt. A szünidő alatt sem. Amióta ide jöttem sok új dolgot tudtam meg, ezért szerintem hetedikben sokkal könnyebb lesz a tanulás – hallottuk Restás Edinától.

Az internet világában élünk, de vannak helyzetek, amikor nem támaszkodhatunk csak a világhálóra.

– Rengeteg lexikai tudást kell a gyerekeknek elsajátítani. Ezt a tudást csak magolással lehet elsajátítani, fejből bevágni valamit, megírni a felmérőt, ellenőrzőt vagy írásbelit, lefelelni. És, amilyen gyorsan megtanulták, olyan gyorsan el is felejtik. Itt, játékos feladatokon keresztül próbáljuk őket visszaterelni a gondolkodás világába. Megfordítani ezt a folyamatot, hogy ne csak magoljanak, hanem gondolkodjanak. Előtérbe kerüljön, ahogy a régiek mondják „a józan paraszti ész” – mondta Bíró István ötletgazda, nyugalmazott matematikatanár.

A muzslyai Logika játékos tanulótábor a Mózes Krisztián vezette visegrádi LogIQa Tábor mintájára született. Budapesten 1997 óta tartanak logikai jellegű tehetséggondozást. A tapasztalatok szerint az ilyen foglalkozásoknak köszönhetően javul a gyerekek tanulási képessége.

Nyitókép: Itt nincs teljesítési kényszer (Fotó: Kecskés István)