Dr. Klímó Attila, a Magyarkanizsai Gyógyfürdő főorvosa, az óbecsei születésű fizikoterápiás és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos jelentős nemzetközi elismerésben részesült, mint ahogy arról hétvégi számunkban már olvashattak is. A Magyar Balneológiai Egyesület által odaítélt Schulhof Vilmos és Ödön-emlékérem tulajdonosa immáron a doktor úr. Ezt a díjat rajta kívül csak egy külhoni orvos kapta meg, így még nagyobb büszkeség ez, magának Magyarkanizsának is. Éppen ezért Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere pénteken fogadta Dr. Klímó Attilát és gratulált neki az elismeréshez, továbbá meg is köszönte neki, hogy áldásos tevékenységét, a gyógyítást éppen Magyarkanizsán, a gyógyfürdőben kamatoztatja.
– Az a szakterület, amin a doktor úr dolgozik, egész Szerbiában speciális területnek számít. Magyarkanizsa pedig olyan kivételes helyzetben van, hogy rendelkezik gyógyvízzel és a hozzá tartozó infrastruktúrával is, és nem mellékesen olyan magasan képzett szakemberekkel is, mint dr. Klimó Attila. Ez azt is jelenti, hogy a magyarkanizsai gyógyfürdőben jó kezekben vannak a páciensek. Az infrastukturális fejlesztésekben is bízunk, hogy végre valahára újra régi fényében tündökölhet ez az intézmény, a szakértelemhez mérten, amit ott képviselnek – szögezte le a polgármester.
Dr. Klimó Attila lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy hosszú tevékenység és odaadó munka gyümölcse a díj, hisz 2003 óta dolgozik a magyarkanizsai gyógyfürdőben. A nemzetközileg is elismert emlékérem pedig kötelez a lelkiismeretes és odaadó munkára.
– A továbbiakban is azon dolgozom, hogy a kitaposott úton haladjak, ahogy tettem és teszem évtizedek óta. A balneológiai szakképesítésemet 2010-ben védtem meg a Belgrádi Orvostudományi Karon. Szakdolgozatomban a súlyfürdő pozitív hatásairól írtam a kopásos, degeneratív jellegű gerincbetegség esetében. A Szerbia-szerte egyedülálló balneoterápiás kezelési móddal Magyarkanizsa dicsekedhet – mondta dr. Klimó Attila, aki elismerően nyilatkozott a több mint száz éves gyógyfürdőben zajló munkáról.
Nyitókép: Fejsztámer Róbert is gratulált Dr. Klimó Attila rangos elimeréséhez (Fotó: Bajić Jenei Klementina felvétele)


