2025. december 2., kedd

Karácsonyra hangolódik Magyarkanizsa

Pénteken és szombaton adventi vásár

A városi tér ad otthont pénteken és szombaton az év egyik legmeghittebb magyarkanizsai rendezvényének, az adventi vásárnak. A kétnapos eseményt ezúttal is az önkormányzat szervezi, és ahogy azt megszokhattuk tőlük, rengeteg kísérőprogrammal is készülnek. A részletekről Vranić Váradi Lívia, a magyarkanizsai önkormányzat szakmunkatársa számolt be.


– Az adventi négy hét meghitt időszakához önkormányzatunk is minden évben hozzájárul egy otthonos, családias hangulatú, ünnepekre készülő és hangolódó rendezvénnyel – fogalmazott Vranić Váradi Lívia, akitől azt is megtudtuk, hogy ünnepi díszbe öltöztetik az Unidom melletti teret, felállítják a faházakat, amelyekből szebbnél szebb kézműves portékák kandikálnak ki. A hordókban tűz lobog majd, karácsonyt idéző illatok szállnak fel, a dallamok pedig arról árulkodnak, hogy mindjárt itt az ünnep. Ennek méltó várásához járul hozzá az önkormányzat ezzel a rendezvénnyel, amelynek programja pénteken délutántól szombat estig tart.


– Pénteken 16 órakor nyitja meg kapuit a vásár, amikor a legkisebbeket, valamint a kicsit nagyobbakat is várjuk a Turisztikai Információs Központba, ahol a Tisza Néptáncegyesület vezetésével elkezdődik a kézműveskedés, és karácsonyi díszeket készíthetnek az érdeklődők. 17 órakor a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola kórusa ünnepi dalválogatással szórakoztatja a közönséget, ezt követően pedig egy újonnan alakult formáció, a Mesélő Hangok invitál mindenkit közös éneklésre, mesélésre, mozgásra, hiszen gyermekdalokkal kísért népmese-feldolgozást láthatunk majd Szabó Regina színművésztől és Óvári Dániel zenésztől. 18 órától a vásárban köszönthetjük a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény Bóbita bábcsoportját. Az óvónőkből álló bábcsoport tavaly mutatkozott be először a rendezvényen, és nagy örömünkre idén is vállalták, hogy a gyerekeket bábjátékkal szórakoztatják. 18.30-kor a pénteki nap záróprogramjaként a Tisza Néptáncegyesület Sulyom tamburazenekara szórakoztatja a közönséget – magyarázta Vranić Váradi Lívia, majd a szombati programokról is beszámolt.


– Szintén kézműveskedéssel kezdünk délután, ugyanis mézeskalácsot készíthetnek az érdeklődők. Öt órától a zenének adunk teret, amikor a Jingle Jazz együttes karácsonyi dalokkal teszi még szebbé a rendezvényt. A Mikulás-futásra is szombaton kerül sor, immáron tizennegyedik alkalommal. Sok érdeklődőre számítunk, és mindenkit arra buzdítunk, hogy vegyen részt ezen a hangulatos megmozduláson. A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézménynek igen aktív a szavaló- és drámaköre, így vállalták, hogy a fűtött sátorban drámafoglalkozást tartanak. A szombati napot 19 órakor a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai zárják a tőlük megszokott színvonalas és nagyon látványos tűzshow-val – sorolta Vranić Váradi Lívia.


Az adventi vásár kísérőprogramjai is izgalmasak. Fel lehet ülni a Télapó szánjára, lesz ingyenes arcfestés, és a Kanizsai Karácsonyi Kukucskáló Kvíz is lezajlik majd. A Nektár Méhészegyesületnek köszönhetően ott lesz minden, ami méz, és természetesen kóstolni is lehet. Finom falatokkal is készülnek a szervezők: rétesekkel, teasüteménnyel, vásárolható is majd megannyi finom édes és sós falat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Vranić Váradi Lívia számolt be az adventi vásár programjairól/Fotó:BJK