Ismét népszerű a kövidinka

A Vass Pincészet hosszú múltra tekint vissza, ugyanis Vass Zoltán, a jelenlegi tulajdonos dédapja kezdett el annak idején borászkodni. Napjainkban csaknem egy hektáron gazdálkodnak, de volt időszak, amikor ennek dupláját telepítették be, ám úgy ítélték meg, hogy a nagy mennyiség többet visz, mint amennyit hoz, mert nem voltak kellőképp felkészülve a mostani időjárási viszonyokra – mesélte Vass Zoltán horgosi borász, aki családjával, most már lányait is munkára tanítva végzi a szőlő körüli teendőket. Kérésünke beszélt a mostanság nészerű fajtákról, az éghajlatváltozás következményeiről és a borkészítésről is.

– A Kárpát-medencei fajták közül megtalálható nálunk a kövidinka, az ezerjó, a kékfrankos és a furmint. Az újabb nemesítések közül a karát, valamint két rezisztens fajta: a pölöskei muskotály és bianca, valamint a világfajták közül a rajnai rizling és a cabernet sauvignon. S ami még a régi fajtákat illeti, megfigyeltük, hogy néhány helyi kövidinkában megtalálható egy nagyon virulens fajta, amit százszázalékos pontossággal nem tudtunk beazonosítani, de a leírások alapján úgy látom, hogy ez a fehér dinka. Elmondható róla, hogy nagyon jól viselte az elmúlt évek időjárását.

– Egy termelőtársammal megbeszéltük, hogy ezt a szórványosan előforduló fajtát különösen szüreteljük, és mivel várhatóan kettőnknek összejön körülbelül 200 kiló, kipróbáljuk, hogy milyen bort tudok belőle készíteni. Ha a bora is olyan ígéretes, mint a tőkéje a változó klímánkon, akkor érdemes lesz megfontolni a szaporítását – osztotta meg gondolatait Vass Zoltán, akitől afelől is érdeklődtem, hogy szerinte miért mondják, hogy a homoki, horgosi bor kiváló.

– Remélem, hogy mondják – jegyezte meg mosolyogva, majd így folytatta: – A borokon meglátszik a gazdák elkötelezettsége és kitartó munkája. Nem „csupán” annyi történt, hogy a borral is foglalkozó kollégák leporolták a száz évvel ezelőtti tudást. A szakmai összefogásnak köszönhetően 2011-ben hivatalosan megalakult a Szent Orbán Borlovagrend. Ezt megelőzően is külön szakosztályként volt már szőlős része a helyi mezőgazdasági civil szervezetnek. Ezek eredményeképp indult a horgosi borverseny, amely mára itt a Vajdaság északi részén a legjelentősebb ilyen megmérettetés. Egy-egy ilyen alkalom mindig magával hozza a szakmai továbbtanulás lehetőségét. Másfelől Horgoson a homokot látjuk, de jó néhány gazdatársam szőlőse olyan területen fekszik, ami lepelhomok, azaz a köztudottan mélyre hatoló gyökérzetű szőlő nem csupán a homokból, hanem a mélyebb rétegekből is tud táplálkozni. Saját tapasztalatom volt a 2014-es telepítés során, hogy a 70–100 centi közötti gödörfúró egyfajta kékes agyagot hozott fel, ami kikente a szélét a felhozott homoknak, olyannyira, hogy a felhozott kis „buckákat” a többhetes tavaszi szelek sem mozgatták meg. Említhetnék másik határrészt is: a kőlapos melletti Kishorgost, ahol egy öntözésre ásott gödör szélén látható volt a helyi homokkő – mesélte el a borász, majd arról is beszélt, hogy miben változott a termelés az elmúlt évekhez képest.

– A legnagyobb változás talán most zajlott, az elmúlt három évben. A klíma változásával lesznek fajták, amelyeknek a cseréjét meg kell fontolni. A vörösborok ugyanakkor egyfajta nyertesei ennek a változásnak. Hiába mondjuk, hogy tradicionálisan fehérboros környék Horgos, a versenyeken a horgosi vörösborok nagyságrendekkel jobban szerepelnek a fehéreknél. Megint más az, hogy mit keres a borfogyasztó. Az utóbbi egy-két év örömteli változása, hogy a „leírt” kövidinka fajtának mintha elindult volna a feltámadása, és szinte már hetekkel ezelőtt mindenkinél lefoglalták ezt a fajtát. Ilyen szerintem a mi életünkben még nem fordult elő. Ha ez nem egyszeri alkalom, hanem a kezdete a következő évek irányának, akkor ez a horgosi gazdák számára nagyon biztató. Különösen, hogy a világban a trend tovább tolódik a könnyű fehérek irányába, és ma már a 12-es alkoholtartalom helyett az alacsonyabbakat is preferálják. Ez pont az az irány, ami a kövidinka malmára hajthatja a vizet – magyarázta a termelő, akitől természetesen azt is megkérdeztük, hogy az idei év mennyire kedvezett a szőlőnek.

– Gyenge közepesnek mondanám. Az aszály megzavarta a szőlőket. Vannak, amik korán lekerültek, de annyira nem folyt össze, mint tavaly. Bár így is átlagosan mindent egy hónappal a megszokott idő előtt betakarítunk. A kékszőlők ismét elérik azt az érettséget, ami az elmúlt három év borait jellemezte. A vöröseink minden bizonnyal sikeresek lesznek a megmérettetéseken, a fehérek pedig a borivók körében – mesélte Zoltán, aki azt is elárulta, hogy miért szereti a szőlészetet és a borkészítést. – Ennek a kihívásnak mindig újra és újra nekifutunk. Van benne izgalom, és komoly tervezést igényel. Amikor tíz-tizenkét évvel ezelőtt először jöttek a komoly versenyeredmények, kérdezték, hogy csinálom. Amikor mondtam, hogy a bort nem szeptemberben kezdem készíteni, hanem júliusban, furán néztek rám. Elmondtam, hogy már akkor elkezdem fejben összerakni, melyik fajtával milyen irányt szeretnék, mi kell ahhoz, hogy ezt elérjem. Aztán persze végül a természet dönt, de amit hozzátehetünk, arra már időben érdemes felkészülni. Rendkívül megnehezíti az egészet, hogy iszonyú „lassú”. Ha egy esztergályos kolléga azt látja, valami félrement, állít a gépen, és tíz perc múlva már ismét kiváló árut termelhet. Ha a borkészítésben valami félrement, lehet, hogy már csak a jövő évi új készítésén lehet „állítani”. Egyes szakmákban tíz-tizenöt percenként lehet korrigálni, itt évente. Jó esetben egy-egy gazdának harminc-negyven nekifutása van!