Két napon át, kedden és szerdán Magyarkanizsán tartózkodik Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő. A Kárpát-medencei magyar birkózóakadémiai hálózat kiépítéséről tanácskoznak a magyarkanizsai és a székelyudvarhelyi szakemberekkel. A delegáció tagjaiként a programokban a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, valamint Székelyudvarhely önkormányzati és birkózó elöljárói vesznek részt.
Kedden délelőtt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere fogadta a vendégeket, akikkel a birkózóakadémia-rendszer bővítésének lehetőségeiről beszélgettek. A jó gyakorlat példája Magyarkanizsa, ahol a Vajdasági Birkózóakadémia sikeresen együttműködik az önkormányzattal is, és a saját tapasztalataikat is megosztották a vendégekkel. Mint megtudtuk, a tanácskozás előtt a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémián jelen volt dr. Pásztor Bálint is, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki szerint a mostani egy olyan kezdeményezés, amely egyszerre szolgálja a sport, a nemzetpolitika és az utánpótlásnevelés ügyét.
A városháza kistermében zajló tanácskozás volt a két nap eseményeinek egyik helyszíne, ahol részleteket is megtudhattunk a lehetséges együttműködésről.
Fejsztámer Róbert elmondta, azóta, hogy Magyarkanizsán megépült az akadémia, kitapintható a sportélet hatványozott növekedése és fejlődése.
– Nagy örömünkre, a birkózóakadémia működése a többi sportágra is pozitívan hat. Reményeink szerint az ott rendelkezésünkre álló hét hektáros terület a jövőben nem csak a sporthoz, hanem az idegenforgalmi fejlesztésekhez is hozzájárul majd – emelte ki Fejsztámer Róbert.
Németh Szilárd arra mutatott rá, hogy az anyaország teljes vállszélességgel a jó ügyek mellé áll, mint amilyen a sportélet fellendítése is.
– Magyarkanizsával nagyon régre nyúlik vissza az együttműködésünk. Most nem csupán sportcélú és birkózásközpontú fejlesztésben gondolkodunk magyar állami támogatással – ezért jött el velünk Csallóközi Eszter főkonzulasszony is. Egy összmagyar fejlesztésben gondolkodunk, ezért vannak itt székely testvéreink is. A két nap alatt nem csak a sportot célozzuk meg, hanem szó esik a turizmusról, az egészségturizmusról is. Nagyon fontos, hogy a jövő évi választásokon az a kormány nyerjen, amely a határon túli fejlesztéseket támogatja, és támogatta eddig is. A kiváló szerb-magyar kapcsolat megőrzése is nagyon fontos – hagsúlyozta Németh Szilárd.
Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere is jelen volt a találkozón, ahol a következőket nyilatkozta:
– Első alkalommal járok Magyarkanizsán, de mindenhova szívesen megyek, ahol jó példákat láthatok, itt pedig olyan jó pédával találkozhattunk, ami megerősíti a közösséget és az itthonmaradást is, és amire fel lehet fűzni más kapcsolódási pontokat. Ezt szeretnénk mi is megvalósítani Székelyföldön – emelte ki a polgármester.
Bálint Zoltán, a magyarkanizsai birkózóakadémia ügyvezetője elmondta, hogy elsősorban az eddigi gyakorlatokat szeretnék bemutatni.
– Ahhoz, hogy egy akadémia sikeresen működjön, nem elég a birkózók és az edzők jelenléte, hanem rengeteg más szakember munkájára is szükség van. Látjuk, hogy a lehetőségeink végesek, ám ha összefogunk, különösen sikeresek lehetünk. A találkozónk témája, hogy miként tudunk hatékonyabbak lenni közös erővel, a másik pedig, hogy hogyan tudjuk a Kárpát-medencei birkózást együttesen fejleszteni. Míg nálunk a kötöttfogás és a női birkózás kap hangsúlyt, addig a Székelyudvarhelyen tervezett akadémia a szabadfogással fog foglalkozni – tudtuk meg Bálint Zoltántól, aki szerint a birkózás az a sport, ahol még létezik a vitézség, hisz itt ember ember ellen küzd, és itt igazán felkészültnek kell lenni minden téren, hogy igazán sikeresek legyenek.
A magyarkanizsai példát látva, a sikereket és a sikeres együttműködést is figyelembe véve, a kétnapos itt tartózkodás minden bizonnyal minden résztvevő félnek hasznára válik a jövőben.

Nyitókép: A magyarkanizsai városházán tartottak megbeszélést a helyi, az anyaországi és a székelyföldi szakemberek (Bajić Jenei Klementina felvétele)