Augusztus 9-én, szombaton újra a futóké és az úszóké a főszerep, ugyanis ekkor tartják Magyarkanizsán a negyvenharmadik futó és úszó maratont. Az eseménnyel kapcsolatos minden információ megtalálható a folyamatosan frissülő trka.rs oldalon és ott már be is lehet nevezni a versenyre. A rendezvény részleteiről Kónya Róbert szervező számolt be:
– Ahogy a korábbi években, az idén úgy lesz, hogy a délelőtti időszakban a Tisza-parton lesz a versenyközpont, ahol az úszóversenyek zajlanak, délután pedig a város területén, ahol a futómaratont tartjuk. A legkisebbekkel kezdünk. A 25 méteres úszásra a medencében kerül sor, erre csak a helyszínen lehet nevezni, kilenc éves korig. A 10-11 évesek 570 méteren versenyezhetnek úszásban, a 3000 métert pedig bárki teljesítheti a Tiszában. A 200 méteres futáson a strand homokjában az óvodások vehetnek részt, erre is csak a helyszínen lehet nevezni, míg a 900 métert 9 éves korig teljesíthetik. Az 1400 méterre a 10-11 évesek nevezhetnek, a 2600 méterre a 12-13 éves korú gyerekeket várjuk, míg a 4000 és 10000 métert minden vállalkozó szellemű futó teljesítheti. Emellett ismét megrendezzük a magyarkanizsai speciális aquatlont is, amely 3000 méter úszásból és 10 kilométer futásból áll – sorolta Kónya Róbert, akitől a nevezés mikéntjét is megtudtuk.
– Július 27-ig történő befizetés esetén a rövidebb távokra a részvételi díj 2000 dinár, a hosszabbakra 2500 dinár, és ugyanennyibe kerül az aquatlanra való benevezés is. Az online nevezéseket 27-én zárjuk. Minden ezután történő befizetés helyszíni nevezésnek számít. A fizetés módjáról részletes útmutatót a https://trka.rs/events/737-43-kanjiza-running-swimming-festival/ portálon történő benevezéskor kapnak. A verseny helyszínén történő befizetés összege megegyezik az online nevezések díjával, de az a csomag már nem tartalmaz pólót. A megjelölt befizetési határidő után történt befizetések már nem számítanak teljes online előnevezésnek, hanem a helyszíni nevezés szabályai érvényesek rá. Ez az online nevezés 2024. augusztus 1-jén 16 óráig tart, a befizetéseket pedig legkésőbb augusztus 1-jén 17 óráig tehetik meg. A helyszínen korlátozott mennyiségű rajtszám áll rendelkezésre. Nagy örömünkre már vannak is nevezőink, akik közül a legidősebb egy visszatérő maratonista, aki 78 éves – emelte ki Kónya Róbert, aki azt is elmondta, hogy a maraton ideje alatt ezúttal is fesztiváli hangulatra lehet számítani Magyarkanizsán, amihez a jó zene és a finom falatok is hozzájárulnak.

Nyitókép: Kónya Róbert szervező (A szerző felvétele)