2025. május 29., csütörtök

Fókuszban a vízgazdálkodás

Cseh vállalatok képviselői Magyarkanizsán

Szerdán a Cseh Köztársaság Belgrádi Nagykövetsége és a magyarkanizsai önkormányzat szervezésében csehországi vízgazdálkodással foglalkozó cégek tartottak prezentációt a magyarkanizsai városházán. A cseh küldöttség tagjai, a magyarkanizsai községi vezetők kíséretében elsőként a Tisza Menti Vízművek Kft. horgosi telephelyére látogattak el. Ez követően a magyarkanizsai városházán a csehországi Apator Powogaz Czechia, az Asio, a Boson, az Evtit, a GESS-CZ, Sweco és a Zikmund Electronics bemutatóit tekinthették meg az összejövetel résztvevői. Ezután a cseh delegáció ellátogatott a magyarkanizsai szennyvíztisztítóba is.

Pavel Daněk, Csehország Belgrádi Nagykövetségének gazdasági tanácsadója napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a vízgazdálkodás szerbiai helyzetének a megismerése és az e tevékenységgel foglalkozó csehországi, illetve hazai vállalatok összekötése céljából látogattak el Magyarkanizsai községbe, ugyanis a cseh vállalatok ebben a térségben komoly lehetőséget látnak az általuk nyújtott korszerű megoldások megosztásában és persze azzal is tisztában vannak, hogy ők is sokat tanulhatnak a szerbiai partnereiktől.

 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Nebojša Rakić, Magyarkanizsa község alpolgármestere elmondta, hogy Csehország komoly együttműködést alakított ki Szerbiával és abbéli reményének is hangot adott, hogy a horgosi telephely és a magyarkanizsai szennyíztisztító meglátogatását követően mindkét fél kiváló kapcsolatokra és tapasztalatcserére tesz szert és folytatódik a csehországi vállalatok és Magyarkanizsa közötti együttműködés.

– A Cseh Köztársaság Belgrádi Nagykövetsége azután kezdett érdeklődést mutatni a magyarkanizsai önkormányzat területe iránt, miután az egyik határon átnyúló pályázatukon egy cseh cég nyerte el a közbeszerzési tételt – nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, aki szerint ez a találkozó egyfajta első lépést jelent abba az irányba, hogy a Cseh Köztársaság Belgrádi Nagykövetsége segítségével a község nemcsak a vízgazdálkodás terén, hanem az élet más területén is kapcsolatba lépjen csehországi vállalatokkal.

– A lényeg az, hogy megismerjék ezt a területet és tudják, hol van Magyarkanizsa, és, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezünk. Lényeges az is, hogy kialakuljon egy közös érintkezési pont, amin keresztül akár szakmai szempontból, akár kivitelezés és munkaszerzés, vagy akár befektetési szempontból is megtalálhatnak minket a csehországi vállalkozók és a cégek – nyilatkozta Magyarkanizsa polgármestere.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kapcsolatépítés a Cseh Köztársaság Belgrádi Nagykövetségén keresztül indult (Fotó: Gergely Árpád felvétele)