2024. május 9., csütörtök

Az újdonságok nyomában

Hiánypótló előadás Magyarkanizsán

A magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ újabb képzésnek adott otthont csütörtökön. Ezúttal egy olyan sokakat foglalkoztató téma volt a középpontban, melynek ismerete elengedhetetlen lesz a közeljövőben. A Seminari Srbije szervezettel együttműködve az E-levéltár és levéltári anyagok címmel szervezett képzésre sokan érkeztek, többek között intézményvezetők. A megjelenteket Jerasz Anikó, a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ megbízott igazgatója köszöntötte.
– Mindannyian tudjuk, hogy egy intézmény életében mennyi dokumentum készül el naponta, egy hét, egy hónap, egy év alatt. És bizony azzal is sokszor szembesülünk, hogy mekkora jelentősége van annak, hogyan rendszerezzük, tároljuk őket, hogy egy-egy helyzetben könnyen hozzáférjünk tárolt anyagainkhoz, akármilyen formában őrizzük is őket. Éppen ezért tartottuk és tartjuk nagyon fontosnak ezt a témát, valamint azt, hogy erre a képzésre sor kerüljön, ugyanis a képzés lehetőséget nyújt arra, hogy időben tájékozódjunk a ránk váró feladatokról. Előadónk ismerteti velünk, hogy az e-levéltár működésének kezdetekor mire figyeljünk oda, hiszen ahhoz, hogy felkészülten várjuk ezt a határidőt, szükségessé válik a belső jogi előírások összehangolása a hatályban lévő törvénnyel, és az, hogy felkészüljünk a levéltári könyv űrlapján való bejegyzésre. A műhelymunka során az előadótól megkapják az összes olyan kötelező dokumentum modelljét, amelyeket meg kell hozniuk ezen a területen, illetve bemutatja a levéltári könyv kitöltésére vonatkozó űrlapot is. Természetesen szó esik néhány fontosabb fogalomról, az anyagok megőrzésének határidejéről, ugyanakkor az esedékes pénzbüntetésekről is – mondta Jerasz Anikó. 
A képzésre 11 településről érkeztek résztvevők, 6 község 26 intézményének képviseletében összesen 38-an.
Katona Novák Ágnes, a Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény igazgatója is részt vett a képzésen, és nagyon jónak ítélte.
– Állandóan változnak a törvények, az előírások, melyeket követnünk kell a munkánk során. Nagyon fontos, hogy az alkalmazottaink mindig friss, szakszerű tudással rendelkezzenek, és tudják követni az előírásokat. Most a digitális archiválásra kell áttérnünk, ami bár újdonság számunkra, bízom benne, hogy ha kellőképpen nyomon követjük, megtanuljuk, és minden gördülékenyen fog menni. Ez a képzés is ebben van segítségünkre – mondta Katona Novák Ágnes.
A hallgatóknak, akik oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális intézményekben dolgoznak, Ana Đelić Zdravković és Dejan Čukalović ismertette a tudnivalókat. Az e-archívum vezetése 2024. január elsején már életbe is lép, így a képzésen részt vevők már tudással felvértezve vághatnak neki az alkalmazásának.

 

 

Intézményvezetők tanultak Magyarkanizsán ( Fotó: Bajić Jenei Klementina felvétele)

Intézményvezetők tanultak Magyarkanizsán ( Fotó: Bajić Jenei Klementina felvétele)

A képzésre 11 településről érkeztek résztvevők, 6 község 26 intézményének képviseletében összesen 38-an.

Katona Novák Ágnes, a Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény igazgatója is részt vett a képzésen és nagyon jónak ítélte.

– Állandóan változnak a törvények, az előírások, melyeket követnünk kell a munkánk során. Nagyon fontos, hogy az alkalmazottaink mindig friss, szakszerű tudással rendelkezzenek és tudják követni az előírásokat. Most a digitális archiválásra kell áttérnünk, ami bár újdonság számunkra, bízom benne, hogy, ha kellőképpen nyomon követjük, megtanuljuk és minden gördülékenyen fog menni. Ez a képzés is ebben van segítségünkre – mondta Katona Novák Ágnes.

A hallgatóknak, akik oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális intézményekben dolgoznak, Ana Đelić Zdravković és Dejan Čukalović ismertette a tudnivalókat. Az e-archívum vezetése 2024. január elsején már életbe is lép, így a képzésen résztvevők már tudással felvértezve vághatnak neki az alkalmazásának.

 

Nyitókép: Bajić Jenei Klementina felvétele