Értetlenül állnak a magyarkanizsai község vállalkozói azok előtt a megállapodási javaslatok előtt, amiket a Brantner hulladékkezelő vállalattól kapnak mostanában. Többek között ezért hívott össze egy megbeszélést az UKROK, a Minőségi Fejlesztésért Magyarkanizsa Község Területén Egyesület kedden este Magyarkanizsán.
Vitaindítót Francsik József, az egyesület elnöke mondott, majd Slađana Ilić és Tandari László vázolták, milyen munka folyik a községi képviselő-testületben, hogyan született meg az ellenzék tiltakozása ellenére a szemétdíj növeléséről a lakosságot sújtó határozat. Dobó Róbert, az UKROK szóvivője elmondta: a Brantner a megállapodási javaslatban leszögezi: csak akkor alkalmazza a négyzetméter utáni megfizettetés helyett a kannák űrtartalma szerinti megfizettetést, ha az összes vállalkozó aláírja a megállapodást, és miután mindenki törlesztette a tartozását. Ez viszont nem szerepel a községi határozatban – figyelmeztetnek a vállalkozók.
Többen a saját példájukon szemléltették, mekkora gondokat okoz a kisiparosoknak kis-
és középvállalkozóknak, hogy behatják rajtuk a nem elvégzett munkáért a rengeteg pénzt. De már nemcsak azok a vállalkozók, iparosok vannak súlyos helyzetben, akiknek zárolták a folyószámláit, hanem a magánszemélyek is, akiket egyre nagyobb számban fenyeget a végrehajtás.
Slađana Ilić felhívta az érintettek figyelmét, hogy a régebbi, több mint egyéves tartozások már elévültek, azért fellebbezni kell a végrehajtás ellen. Az UKROK irodájában ehhez minden segítséget megadnak, ingyen. Érdeklődni, segítségért folyamodni az ukrok.mail@gmail.com címen lehet, illetve Magyarkanizsán a Fő utca 5/1 alatt a 16-os irodában.
Az elkövetkező hónapban az UKROK képviselői a község minden településén lakossági fórumokat szerveznek majd, melyeken nemcsak a szemétkihordás körüli gondok kerülnek terítékre, hanem saját stratégiájukat is ismertetik, amellyel szerintük megoldhatnák a község gondjait.


