2024. március 4., hétfő

Szent István-napi ünnepség Magyarkanizsán

Az idén is egész nap tartó programokkal, zenés-táncos műsorral ünnepelték meg Szent István napját Magyarkanizsán. Délelőtt a gyermekeknek kedveztek a városháza előtti parkban, ahol számos játék, kreatív kézműveskedés és zenés műsor várta a legkisebbeket. Délután a nagyszínpad köré sereglett több ezres tömeg előtt léptek színpadra először a környékbeli tánccsoportok, majd a szabadkai Interetno Fesztivál vendégei közül Paraguay és Kolumbia táncosai, akik szemet gyönyörködtető tarka népviseletben kápráztatták el a közönséget. Őket követően Radics Gigi adott koncertet élő zenekari kísérettel, az ünnepélyes kenyérszegés után pedig Fenyő Miklós szórakoztatta a magyarkanizsai közönséget.