2026. január 14., szerda

Dombormű a mártír plébánosnak

Szabó Dénest 1944-ben ártatlanul végezték ki

A magyarkanizsai Szent Pál-templom kertjében vasárnap délelőtt szobrot lepleztek le Szabó Dénes plébános, 1944-ben ártatlanul kivégzett áldozat emlékére és tiszteletére. Az eseményen jelen volt Magyar Anna magyar országgyűlési képviselő, Csongrád Megye Önkormányzatának elnöke, Borbásné Márki Márta, Röszke polgármestere, Kávai Szabolcs tartományi képviselő, Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere, Zakar Péter, a Délvidéki Kutató Központ elnöke, Fodor István, a zentai Történelmi Levéltár igazgatója és Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke. A leleplezést megelőző, kilenc órakor kezdődött szentmisét dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta.

– Az a nép, amely elfelejti a múltját, a hőseit, annak a népnek nincs jövője, ezért fontos, hogy emlékezzünk a mártírjainkra, akik ártatlanul haltak meg – ezzel a gondolattal nyitotta meg a felszólalók sorát Forró Lajos, a Délvidéki Kutató Központ képviselője.
Hozzá hasonlóan magyarországi és hazai politikusaink is főként azt emelték ki beszédükben, hogy a történelmi szembenézés elkerülhetetlen és fontos mozzanat.
– Nekünk méltónak kell lennünk erre az áldozatra. Nemcsak úgy, hogy soha és sehol nem hallgathatjuk el azt, ami történt, nem fordulhat elő, hogy erőszak, kegyetlenség, hazugság és rettenetes félelem uralkodjon, sem azt, hogy kamasz fiúk, családapák, plébánosok jeltelen sírokban végezzék. Akire, akikre ma emlékezünk, nem közöttünk éltek, mégsem ismeretlenek számunkra. Ez az emlékhely közös történelmünkre emlékeztessen mindannyiunkat – fejezte ki gondolatait Borbásné Márki Márta röszkei polgármester.
A beszédek után Magyar Anna és Simor Márton szobrászművész, a dombormű alkotója együtt leplezték le az emlékhelyet, amelyet ft. dr. Zapletán Géza főesperes  megáldott, a résztvevők pedig elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Magyar ember Magyar Szót érdemel