Nem emberi mulasztás okozta az autóbusz meghibásodását – áll abban a jelentésben, melyet a magyarkanizsai önkormányzat által megbízott háromtagú bizottság adott ki. A bizottság tagjai a szeptember 9-én a Magyarkanizsa–Zenta útvonalon diákokat szállító autóbusz meghibásodásának körülményeit vizsgálták ki, a műszaki ellenőrzés és a rendőrség adatait figyelembe véve.
Az eseményt követően az autóbuszon tartózkodó gyermekek közül többen rosszullétre panaszkodtak, ezért az iskola igazgatósága szénmonoxid-mérgezés gyanújával hét diákot még aznap kórházba szállított. A zentai kórház egészségügyi jelentése azonban megállapítja, hogy nem történt szénmonoxid-mérgezés. Ennek ellenére az önkormányzat továbbra is fontolgatja, hogy nem hosszabbítja meg az Enka Putnički vállalattal kötött szerződést, mely december 31-én lejár. Ennek legfőbb oka, hogy az elmúlt időszakban több panasz érkezett már az Enka Putnički utasszállító vállalatra az autóbuszok meghibásodásai és a késések miatt.
„A községi tanács a szeptember 25-én megtartott 43. ülésén a diákok biztonságos utaztatása érdekében határozatot fogadott el, miszerint a hátralévő időszakban az utasok biztonságos utaztatása érdekében fokozottabb és hatékonyabb ellenőrzést kell végezni az autóbuszokon.
Folyamatban van annak a lehetőségnek a felmérése, hogy a diákok, illetve a szülők a szerződés felbontásával még december 31-e előtt vagy pedig anélkül 2014. januárjától közvetlenül kapják meg az útiköltség-támogatást. Erre vonatkozóan meg kell várni a köztársasági pénzügyminisztérium magyarázatát, hogy a törvénnyel összhangban járjunk el. A másik lehetőség közbeszerzési pályázat kiírása a diákok következő évi utaztatására, amelyben önkormányzatunk a vállalatok versenyeztetésével a biztonságot, a minőséget és a díjszabást figyelembe véve választja ki a megfelelő utasszállító vállalatot” – olvasható az önkormányzat sajtóközleményében.
Emellett az önkormányzat telefonos szolgálatot hozott létre, amely tanítási napokon reggel 7-től 21 óráig üzemel, feladata pedig az Enka Putnički és más utasszállító vállalatoknak a község területén közlekedő autóbuszjárataira beérkező panaszok azonnali kivizsgálása. Ezért ha a község polgárainak bármilyen panaszuk van az utasszállításra, azt a 064/8 062 217 telefonszámon jelenthetik.


